Itt vagyTartalom / "Úgy múlnak...."

"Úgy múlnak...."


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2025 July 10

(Az írás második fele a javítás során eltűnt az éterben. Most írom újra, de ez már lehet, hogy nem az az írás lesz amit tegnap megfogalmaztam. A gondolatnak ugyanis, lehet, hogy egy a síkja, de mindig változik a dimenziója. Mint ahogyan a tegnapi nap sem a mai már.)

.....forradalmi lendületű izgalmait.

Távlatokat lehetett akkor ugyanis nyitni és mi (a képviselő-testület) nyitott is új tárlatot, új víziót a falukép belső szerkezetének megtervezésével.

Ez az iratcsomó jutott a kezembe.

Leírások, rajzok, vázlatok, számfejtések egy, a Rákóczi - Kossuth utcától kezdődő, talán a futballpályáig is húzódható szakaszon.

Ennek lett volna része a Kálvária, az új művelődési ház, kb 40 parkolóhely megépítése, a fodrászat helyén egy internetes kávézó valamint un. inkubátor ház (kezdő vállalkozóknak).
Aztán a buszforduló áttétele, a patak partjának tanösvénnyé alakítása, valamint egy szabadtéri rendezvény megtartására alkalmas terület a maga szükséges infrastruktúrájával.

Egy komplex terv volt, urbánus és egyben rurális képpel. Vagyis városi kép falusi vonásokkal.

A művelődési házat emelem ki, mert a mondanivalóm ezzel kapcsolatos.

Kisebb lett volna mint a mai ház. A telek mérete nem változott volna.
A régi könyvtár megmarad, (ez új építésű rész) mert amíg az új tanácsház nem épült fel, ez volt a házasságkötő terem). Ez egy galéria megépítésével kínált volna több könyvet.

A többi rész életveszélyes volt, mindenképpen le kellett volna bontani.

A nagyterem mintegy 150 - 170 fő befogadására lett volna alkalmas, a színpad a túlsó felére került volna, a tetőtérben pedig 5 (vagy 6) kisebb helység lett volna a zeneiskolának.

Aztán a kiszolgáló helységek, iroda, szociális létesítmények stb.

Az egészet egy folyosó kötötte volna össze az "öreg" iskolával annak ebédlő része büfé szolgálatot teljesített volna a színházi vagy hosszabb idejű műsorok idejére.

A hangsúly az volt, hogy egy valóban létező művelődési központ, hivatalosan nevezve ÁMK, vagyis Általános Művelődési Központ jöjjön létre.

Ebbe a központba tartozott volna működési-irányítási szinten az iskola és az óvoda is.

Mi lett volna ennek a jelentősége?

Elsősorban a jobb munkaerő kihasználás.

Aztán az irányítás szintjén, hogy az Intézmény-együttest nem az önkormányzat felügyeli, hanem egy társadalmi testület, szülőkkel, vállalkozókkal, szakemberekkel kiegészítve.

A társadalmi kontroll volt a lényeg. Ebben az összefüggésben a szülők is, a szűkebb társadalom is képviselve lett volna, így az önkormányzatnak is csak kéviselet jutott volna meg persze az intézmény működésének anyagi megteremtése.

A helyi intézmények mely az oktatást, nevelést, művelődést szolgálják elsősorban szervesen együtt kell, hogy éljenek a helyi társadalommal. Ugyanis ebben élnek, mozognak, szolgálnak.

A világ rendje azt követel meg, hogy az embereket nem szabad kizárni az intézmények működéséből.

Túl vagyunk már azon a szemléleten, hogy majd egy kiválasztott testület (valami módon választódik ki, sokszor még csak nem is tisztességes eszközök bevetésével) mondja meg a többségnek, hogy merre is haladjon a világ. Kicsiben is, nagyban is.

Ha valami kiolvasható ebből az írásból akkor az, hogy az emberi döntéseknek és magának az emberi személyiség-tulajdonságoknak nagy szerepe van a modern társadalmakban. Mert, hogy a régiben ez természetes volt, mindenki tudta a helyét a közösségben és ennek küldetése szerint teljesített mert az élő közösség mechanizmusa az, hogy a megfelelő embereket tesz, választ ki a nekik megfelelő helyre.

Ez a terv nem valósult meg. A pályázat adminisztratív okok miatt bennragadt, mert ez egy Orpheus fedőnevő uniós pályázat volt az Unió bejövetele előtt. Egy kísérleti jellegű út, mondván, készülünk arra az időre, amikor majd uniós tagok leszünk.

Ez egy nagy fájdalom nekem még ma is.

Ezért énekli az ember halkan, csak magában borongós délutáni, estébe hajló időben a magyar nótát, melynek szerzője Kalmár Tibor (zeneszerző ismeretlen), az utolsó mondattal: "Így lesz bölcs az ember, csak a szíve zengi, Kidőlt keresztfának nem köszön már senki."

Cimkék