"Úgy múlnak az évek..."

Régi gondolatok messzire repültek. Régi remények is gyorsan kihültek. Régi tervek füstbe is mentek. Régi álmok számtalan eltüntek. Régi sikerek hamvaiba dűltek.

Ezek a gondolatok ha versben születtek volna, versképletük rímei a., a., a., a., formulában rögzülnek. Mint a naív verseknek általában.

De ez nem szándékozik versnek lenni, csak úgy magától jött a dallam borongós délutáni esőben.

Mert mi mást tehet az ember ilyenkor, mint régi iratait rendezgeti, sorba rakja, aztán halomba gyűjtve (mint ahogyan találta) visszaömleszti a szekrények aljára.

Nem így teszünk a régi fényképekkel is?
Elgondolkodunk a látványon -mely sokszor új gondolatokat szül- mindjárt tudjuk mi jó mi rossz ebben a világban és a jónak fodrozó vizén messzire hajózunk.

Útközben felveszünk a csónakunkba mindenkit, akikkel együtt utaztunk valaha, élőket, megholtakat és a hozzájuk kapcsolódó emlékeket.

Így festette meg talán Munkácsy is az időskort, a megfoghatatlant, az emlékekkel tűzdelt régi világot, redős homlokok mögé bújt rejtelmeket.

Gödöllőn a Szentháromság templomban új építési stílust lát az ember. Új reliefeket, festményeket, faliszőnyegeket és színes ablakokat.

Ha valaki a szentélyben lévő részt nézegeti, szemében ötlik a több sorban rendezett téglalap alakú ablakok különböző színei.

A színek ebben az esetben hangjegyeket helyettesítenek, minden színnek megvan a maga hangja és ha ezeket a színeket a képviselt hangokkal helyettesítve dúdoljuk akkor egy nagyon ismert egyházi éneket találunk, az Uram Irgalmazz (Kyrie eleison) kezdetű éneket.

Egy írás is lehet ehhez hasonló. Legalábbis hangulatában, tartalmában, ha az korokat, életkorokat tükröz, de itt nem színek szerepelnek hanem életérzések.

Lehet az embernek olyan érzése amit melegségnek mond. Lehet hideg is, talán még rideg is, lehet a hangulata viharos, lehet letisztult.

Gondolatiságában lehet az ember bölcs, lehet felszínes, igazságtartalmában pedig igaz vagy hamis.

Az emlékek úgyanígy vannak. És ettől ember az ember és nem más, vagy másik teremtmény, nem növény vagy netán állat. Csak az embernek vannak emlékei!

Van az embernek emléke, gondolata, víziója, értékítélete, bölcsessége, hálaérzete a másik iránt, és csak ezekkel és ehhez hasonló, csak az emberre jellemző tulajdonságokkal tudja elérni, hogy amit mond vagy tesz, azért felelősséggel is tartozik.

És itt az emlékeket szeretném kiemelni, mert az emlékek csak emberi tulajdonságok és semmiféle más élőlénynek nincsenek emlékei. Ha azt mondjuk, hogy van, akkor azok nem emlékek csak ösztönök vagy ehhez hasonló alacsonyabbrendű idegi tevékenységek.

Messzire kerültem az eredeti célomtól vagyis attól, hogy elmondjam mit találtam az irataim rendezése közepette.

Egy tervrajzot, egy dokumentációs gyűjteményt.

Idejét múlt ez ma már, talán fel sem kellene hozni.

Nem tudjuk, hogy az ember élete, az életünk mely pontokon dől el, melyik irányba menjünk, és végső fokon, hogy mi is lesz belőlünk.

Milyenek lesznek és kivel, kikkel a kapcsolataink, milyen más életérzéseket teremt ez bennünk abban a rendszerben amit utólag az életünk folyásának mondunk.

De az emberek életének alakulása az, amely végső soron meghatározza egy kornak, egy közösségnek vagy akár nagyobb léptékben a világnak sorsát.

(Milyen lett volna a világ Sztálin nélkül, Hitler nélkül vagy éppen a magyar élet Árpád fejedelem nélkül?)

Miden tehát az emberen múlik.

És minden helyzet emberek na milyenségén múlik.

A kezembe került egy csomag papír, írásokkal, rajzokkal, mérnöki vonalakkal,hogy visszatérjek végül az eredeti tervemhez, hogy bemutatok egy dokumentumot, amit talán már mindenki elfelejtett aki tudott róla, de még többen vannak akiknek fogalmuk sem volt, hogy ez a dokumentum valaha létezett.

2003-at írtunk akkor.

Túl voltunk helyben a Széchenyi házak építésén (és még sok más dolgon) valamint előtte álltunk a nagy dátumnak, 2004-nek, amikor az Európai Unió tagjai lettünk.

Nagyon reménykeltő idő volt ez, még ha nem is érte el az 1980-as évek második felének