Szeretet-éhség

Miről jutott eszembe a szeretet-éhség kifejezés, ez a pszichológiában és a -furcsa talán- népművelésben használt összetett szó, mely folytatható még elismertség-éhség, kommunikáció-éhség, aktivitás-éhség és még egy sor olyan esetre vonatkoztató "éhség", amikor nem kapunk belőle eleget (szeretetből, kommunikációból, elismerésből stb) és vágyunk rá.

József Attila vajon mire mondta, "éhe a szépnek, éhe a szónak"? Nyilván arra az esetre, (tudjuk a verselemzésből) amikor kevés jutott a szóból, a szépből azoknak akik a társadalom peremére szoríttattak ( munkások, proletárok).

Oly jól esik ha valaki ezeket a vágyainkat kielégíti, sóvárgásainkat, kívánságainkat teljesíti.

Nézzetek körül akár még itt Dányban is és meglátjátok, hogy mi, vagy mi lehet egy sikernek a titka, amikor -talán még igazi érdemein felüli- elismerést kap egy esemény. Egy olyan jelenség, amelynek életre jöttére sokan vágynak, akár lehet ez valóban értékes dolog is, de lehet talán kevésbé értékes, sőt pótcselekvésre utaló is.

Ez jutott eszembe tegnap (szombaton) amikor Gödöllőn jártam (kár, hogy eldugott helyre épült) asztalitenisz (ping-pong) csarnokban zajló eseményen.

Rétfalvi Antal emlékverseny volt itt tudniillik a város különböző részeinek képviselőiből állt csapatok versenyén.

Rétfalvi Antal Gödöllő sportéletének jelentős személyisége volt, sajnos már nem él (ezért volt emlékére a verseny), de ami talán nekem a legfontosabb és ami miatt (is) oda mentem, mert így adóztam az ő emlékének, valamikori osztálytársam volt ő ugyanis a Török Ignác Gimnáziumban még Máriabesnyőn.

Minden bizonnyal ez az összejövetel "éhséget" is csillapított. A vesenyzőkben (kitűnően ütötték a kaucsuklabdát) a versenyláz-éhséget (valamikori emlékek harcos tüzét), az odalátogatók a sport-éhségét és nekem az emlékek szívet melengető, könnyes éhséget is.

Gödöllő pezsgő életet élő város. Szemmel látható a város-vezetés odaadása, küzdelmes munkája, mert Gödöllő -látjuk és tudjuk ezt is- nem -hogy úgy mondjam, szelíden- stratégiai partnere a kormánynak.
Ez tény, ezt senki nem tagadja, nem is tagadhatja. Vagy pontosabban szólva egyes városi funkciók (ilyen pl az egyetem, a MATE) igen, mások nem annyira.

Mi kell hát az éhség csillapítására? Étel, természetesen. Lehet ez fizikai valóságban egy jó ebéd vagy tízórai is és lehet lelki-szellemi értelemben nem fizikai táplálék hanem kultúrális, eszmei, művészi, hitbéli.

Hogy magamról szóljak (de sokak nevében) vannak nekem is "éhségeim". hazai gyökerű éhségek, dányi éhségek -ha úgy tetszik.

Az életemben az államnak, vagyis a közösségnek tettem -ha jól számolom- talán öt vagy hat , de lehet úgy is, hogy hétszer esküt.

Esküt kellett tenni, a választások után, de esküt tettünk a pályánk kezdetén is, mint frissen diplomázott pedagógusok, közösen, ha jól emlékszem mind egyszerre, egy helyen Pest megyeiek, a megyei közgyűlés házában. (Mint megyei képviselő is esküdtem vagy négyszer, most jut eszembe).

Pedig -szerintem- esküdni egyszer is elég.

Engem ma is kötnek ezek az eskük. Nem felejtettem el, hogy mit fogadtam a közösségemnek. Dánynak is, a megyémnek is.

Ma is igyekszem ennek szellemében élni. Igyekszem nem elfelejteni, amikor azt mondtam, minden tettemmel, szándékommal, akaratommal a közösségemet szolgálom. Dány községet ha tetszik, életem végéig.
Ők küldte engem, a közösségem ugyanis arra a helyre ahová kerültem. Mind a katedrára (bármely beosztásom volt), mind a közéletbe, bármi is álljon a nevem után. Bármely címem volt, ezt felülírta az esküm, az elkötelezettség, a tettekben való megnyilvánulás. Erőmhöz mérten.

Ez az éhség vitt engem Gödöllőre is, emlékek kuszán-józanul de mindig bennem élő élménye, vagy csak már a tudat alatt élő éhsége.

Hány "éhség" van a mi falunkban is. Hány ember éhezi a szép szót, a barátságot, az ember teljesebbé válásának hiányát, a közösség élményét. Hányan éhezik?

Sokan!

Kialakult mára egy rossz szokás. Ez pedig abban áll, amikor azt gondoljuk, amit mi csinálunk, az az emberek szükségletének kelégítésére szolgál, vagyis az éhségük csillapítására.

Hogy minden hozzánk tartozik. Hogy mi mondjuk mindig a frankót. Mi és mi!

Bele kell élni magunkat az emberek életébe. Hogy tudják mondani, és joggal mondják, akár József Attilával is, hogy "de szeretnék gazdag lenni".
De szeretnék liba combot enni, mint az éhező költő, József Attila. Jó ruhában járni-kelni, és kuglert enni.

Éhezik- e Dányban a fiatalok a közösséget?

Mi kell hozzá, hogy éhségük csillapodjon? Talán két ping-pong asztal és egy nyitott tornaterem.

Éhezik-e az emberek a közösségi tetteket. Már hogyne éheznék.
Mi kell hozzá? Egy felhívás, sétára, biciklitúrára. környezetünk megismerése céljából. Egy meleg tea (a kulacsból) vagy forralt bor talán, valahol egy kis tábortűz meggyújtása, melegedni a lángjánál, sütni a parazsán egy kis szalonnát. Aztán úgy ahogy vagyunk, fáradtan zsíros kézzel visszaindulni, hazatérni.

ÉL bennem egy szó, vagy inkább két szóból álló fogalom: KÖZELEBB KERÜLNI!

Ez felkiáltó jelet kíván. Tehet parancs. Korparancs, vagy vágy, óhaj, szükséglet, út is ha tetszik vagy módszertan.

Mi is ez valójában?

Legközelebb jelentkezem.

Folytatom az "éhség"-élményt, mással más területtel.

Ti mit szóltok hozzá???