Ünnep után

Magánügy tudom de ez meghatározza talán a véleményemet is -nem tudok sajnos kikeveredni ebből a makacs torokfájásban jelentkező, de azóta sok rombolást végző fertőzésből ami a mai napig is fogva tart.

Érdeklődésem is megcsappant kissé, de talán a gyógyulás útján vagyok, így teszek eleget annak az elhatározásomnak, hogy a nemzeti ünnep után is írok egy pár sort, néhány gondolatot.

A betegség (mint a magánzárka) arra is jó, hogy az ember jobban lássa az élet lényegét mintha virgonc jókedvében volna.

Csak hozzá tartozó gondolatként írom, hogy milyen sokat jelent az ember számára ha minden és a megszokott olvasmányain kívül olyan tudományos munkát is olvas mint a nem régen meghalt szinte egész életében béna fizikus, a véges-végtelen időről és térről íródott gondolatai.
Látja -amit egyébként is tud- hogy az emberiség egy nagy mikroszkóp alatt nézve a világmindenség szemében milyen parányi. Talán még annyi sincs, mint egy biológiai kísérlet során látható fehérjekristály, mely néhány másodpercig "él" csupán.

Valahogy megfordult az emberiség érdeklődése. Míg az elődök (régi ősök) a fennálló problémákkal foglalkoztak csupán -ezért maradhatott meg eddig az emberiség- addig a ma emberének csak a percnyi élet számít és ezen belül is az élvezet, amit lehet hatalommániának is nevezni de lehet a minden hétvégen elkötelezett velnesznek is.

A rómaiak ezt vallották (carpe diem), ragadd meg a napot, szakítsd le minden nap a fáról a gyümölcsöt, semmit ne hagyj a holnapra, ki tudja, lesz-e holnap. Bele is buktak!

Ezt nevezi a filozófia nihilizmusnak. A semmi imádatának. Pedig a semmiből csak semmi lesz. (Nihil ex nihilo)

A márciua 15-e már csak szavakban dicsőséges. Vagy már abban sem.

Ezt természetesnek veszik nem csak a hatalom gyakorlói vagy arra törekvők, de már az egyszerű ember is. Korparancs lett!

Kifogyott belőlünk az igény mindarra (vagy majdnem mindarra) ami régen fontos volt. Nemzetmegtartó, kultúra-megtartó, életigenlő, szerény és a lényeget látó. És mi a lényeg?
Howwkins után szabadon, a lényeg a teremtettségünk és az emberi küldetésünk. Hogy különbséget tudjunk tenni arról mi a lényeges és mi a lényegtelen.

A kokárda feltűzése önmagába (mondom önmagában) csak gesztus.
De lehet árulás jelképe is amennyiben csak dísznek szánjuk. (Tegyük el, jövőre majd jó lesz)

Ilyen jövőtlen -értsd alatta jövőkép nélküli- minden ami a pillanat örömét (Welnes) és a hatalommegtartás (megszerzés) taktikáját hordozza. Népbutítás is lehet még az ünnep is, ha nem a lényege miatt vonulunk ki az utcára vagy ülünk a képernyők elé, esetleg olvasunk vagy "csak" gondolkodunk.

2024 márciusának ünnepén (ha a lényeget nézzük) akkor üresek maradtak az utcák és terek, sötétek a képernyők, a polcon maradtak a könyvek és ismét híján voltunk a gondolkodásnak.

Ha ez 2024 márciusára vonatkozik csak már akkor is halálos bűn, de ha ez átitatja (mármint a kóros szemlélet) minden napjainkat, vallási ünnepeket is beleértve, akkor menthetetlenek vagyunk.

Elmondok egy esetet az előzményről ami szubjektív mert velem esett meg néhány évtizeddel ezelőtt.

Veszprémben voltunk valami országos rendezvényen. Ez három napos volt. Az utolsó (hogy "nagyot szóljon") napi programra tették a minisztériumi ember előadását.
A beszéde közben -név nélkül- kérte, hogy tegyünk fel kérdéseket amire majd választ ad.

Én is feltettem a magam kérdését, véleményét.

Gyanús (sőt fenyegető) volt abban, hogy az utolsó papír ami előkerült a halmazból, az én irkalapom volt. Megismertem már messziről, mert a spirál füzetből téptem ki és rojtos volt a széle.

Nagyon elítélően szólt arról amit én kérdeztem sőt arról is amit mondtam (Név nélkül, hangsúlyozom)

Aztán annak a rendszernek vége lett. (Nem amiatt amit én írtam nyilván mert én csak a meglátásomat írtam le).

Most is azt tettem!

Hogy ennek mi lesz a vége?

Én nem tudom!