Itt vagyTartalom / Eltörölték az örökösödési illetéket

Eltörölték az örökösödési illetéket


Beküldte detto - Ekkor: 2008 November 25

Egyeneságon, 20 millióig
Eltörölték az örökösödési illetéket.

Megszavazták az adótörvényekhez benyújtott, kormány által támogatott módosító indítványokat, az áfaemelés kivételével, kedden a parlamentben.

A 214 igen, 156 nem szavazattal, 1 tartózkodással elfogadott javaslatok a kormány szándékai szerint az adórendszer egyszerűsítését és a gazdaság kifehérítését szolgálják. Szerepel köztük az az eredetileg az MDF-től származó bizottsági indítvány, amely az egyenesági leszármazottak számára 20 millió forintos értékhatárig eltörli az örökösödéi illetéket. A gyermek, a házastárs és a szülő részére illetékmentessé teszi az öröklött vagyonnak azt a részét, amelynek tiszta (terhekkel csökkentett) értéke nem több 20 millió forintnál, az eredetileg az MDF által kezdeményezett, végül a költségvetési bizottság által benyújtott illetéktörvény-módosítás. A számításnál a teljes vagyonból előbb a lakás lesz illetékmentes, és ha marad még a 20 millió forintból, akkor az egyéb vagyon is illetékmentes lehet. Ezt a szabályt a jövő év első napján illetékkiszabásra benyújtott ügyekben kell alkalmazni, de megengedi a módosítás azt is, hogy a még jogerősen el nem bírált ügyekben is a kedvezőbb szabályt alkalmazza a hatóság.

A kormány által támogatott módosító indítványok közül egyet vetett el a képviselők többsége, ez pedig Herényi Károly (MDF) javaslata volt arról, hogy az áfa felső kulcsa 20 százalék helyett 22 százalék legyen. A többi, kormány által támogatott módosító indítványt elfogadták.

Molnár Albert (MSZP) a regisztrációs adó törvényt kérte úgy kiegészíteni, hogy a visszaigénylés is belekerüljön. A regisztrációs adó például akkor jár vissza, ha a kocsit forgalomba helyezés előtt külföldre viszik, vagy kiderül róla, hogy nem lehet forgalomba helyezni. A visszaigénylési kérelmeket 2009. január 1. után lehet benyújtani.

Több MSZP-s képviselő javaslatára az elektromos hajtású autók átruházási illetéke a kilowattonkénti 800 forintról 400 forintra csökken.

Szabó Lajos (MSZP) javaslatára a taxis kisiparos elszámolhatja a kocsija költségeit, amennyiben üzleti nyilvántartásaiból egyértelműen kiderül, hogy más célra nem használja.

Tukacs István (MSZP) javaslatára módosult úgy az adózás rendjéről szóló törvény, hogy a jogerős használatbavételi engedélyt az építésügyi hatóságnak meg kell küldenie az illetékes önkormányzati adóhatóságnak. (Sok olyan település van, ahol építésügyi hatóság nem működik, viszont helyben szedik az adót.)

Szabó Lajos módosító javaslata volt, hogy az iparűzési adó megállapításakor a cég a nettó árbevételét csökkentheti az alvállalkozói teljesítményével, amennyiben azt első ízben értékesített lakás előállításához használta fel.

A gazdasági bizottság javaslatára a bányatörvény úgy módosul, hogy a kőolaj és a földgáz bányajáradéka 30 százalékról 12 százalékra csökken.

Adóamnesztia
Az "adóamnesztiáról" szóló társasági- és személyi jövedelemadó módosításokat is a gazdasági bizottság jegyzi. A nagyon bonyolultan megfogalmazott szöveg első részének a lényege a következő: a cég adómentesen juthat a saját külföldön lévő - off-shore - cégétől kapott osztalék és az abból kivont tőke 75 százalékához. Feltétel azonban, hogy e bevétel felét a magyar cég - legkésőbb 2009. június 30-ig magyar állampapírba fektesse és azt 2 évig megtartsa. (Közben az értékpapírok váltogathatók, de készpénzben legfeljebb 15 napig tartható az ellenérték.) További feltétel, hogy a külföldi társaságnak az osztalékfizetés alapjául szolgáló jövedelmét 2008. június 30-ig "pénzügyileg realizálnia" - például a mérlegben kimutatni - kellett. Ugyanez a szabály vonatkozik a különadóra is.

A magánszemély az alacsony adókulcsú államból származó "egyéb jövedelmére" kap "amnesztiát". Az ilyen országból kapott kamat, osztalék és értékpapír árfolyamnyereség-adója 10 százalék (az általános 25 százalék helyett), ha a jövedelem feléből magyar állampapírt vásárol, és azt 2 évig megtartja.

Sem cég, sem magánszemély nem kap kedvezményt akkor, ha jövedelme Andorrából, Monacóból vagy Liechtensteinből származik. Magánszemélynél az így kapott jövedelem - mint bevétel - nem minősül vagyongyarapodásnak, és ilyen eljárás emiatt nem indítható.

Csupán a költségvetési bizottság támogatta Lakos Imrének azt a javaslatát, hogy ne csak a jogi személyiség nélküli társaságok (bt-k, kkt-k), hanem a kft-k is készíthessenek egyszerűsített éves beszámolót. A szavazási arány 189 igen és 189 nem volt, így az elnöklő Harrach Péter szavazata döntött, aki igennel voksolt.

Képviselői költségtérítés
Név szerinti szavazással, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a képviselői költségtérítés megadóztatásáról szóló indítványt kedden az Országgyűlésben.

Az MSZP által benyújtott indítvány alapján az országgyűlési képviselők, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők februártól 15 százalékos adót fizetnek költségtérítésük és költségátalányuk után.

Veres zárszava
A kormány a nemzetközi pénzügyi válság nyomán a korábbinál takarékosabb, GDP-arányosan 2,6 százalékos hiánnyal terjesztette be a 2009. évi költségvetést - mondta Veres János pénzügyminiszter a költségvetési, a költségvetést megalapozó, valamint az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokról történő szavazás előtt.

A gazdasági növekedés lassulása miatt a költségvetés bevétele a korábbinál kisebb lesz, így a kiadásokat is mérsékelni kell annak érdekében, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány a korábban tervezett 2,9 százaléknál is kisebb legyen, 2,6 százalékra csökkenjen - jelentette ki a pénzügyminiszter. Veres János elmondta: a kormány azokat a módosító indítványokat támogatja, amelyek nem veszélyeztetik a beterjesztett költségvetés egyensúlyát.

A jövő évben nem nőnek a bérek a közszférában, és a 13 havi nyugdíjak kifizetését 80 ezer forintban kívánja maximalizálni a beterjesztett büdzsé, miközben a családi pótlék a várható infláció mértékében, 4,5 százalékban emelkedik - mondta a pénzügyminiszter.
/adozona.hu/