Itt vagyTartalom / Három művész, egy alkotás

Három művész, egy alkotás


Beküldte buborék - Ekkor: 2023 November 06

Fadrusz feszület DánybanFadrusz feszület Dányban
Hogyan került Fadrusz János feszülete a dányi Szent Jakab templomba? Ez három, ismert, Dányhoz köthető magyar művész nevéhez fűződik.
A közelmúltban került elő az elveszettnek hitt Jarábik János készítette, egykori dányi fotók gyűjteménye. Az albumokban több érdekes néprajzi, vallási témájú fotót láthatunk. A fotók közt található pár kép, ami a dányi Fadrusz kereszt történetébe enged bepillantani.

A jelenlegi, dányi Szent Jakab neogótikus stílusban épült templomot 1909-ben szentelték fel. A templom freskóit, üvegablakait, csillárjait Csiby Mihály készítette. Csiby Mihály (1922-2016) korának ismert festője, grafikusa, illusztrátora volt. Őt Kozár Gyula dányi kanonok kérte fel a templom freskóinak elkészítésére.

Csiby Mihály barátságot ápolhatott az ismert szobrász, Pásztor János özvegyével, Pásztor Jánosnéval (szül: Hidasi Amália). 1920-tól ő volt Pásztor János második felesége. A feszület a festő közbenjárására kerülhetett Dányba.

Pásztor János 1881-ben született Gyomán, Hódmezővásárhelyen lakott egy ideig, majd Budapestre költözött. Itt alkotott 63 éves koráig, mikor is bombatalálat következtében 1945-ben elhunyt. Első feleségével, László Erzsébettel 1908 és 1918 között élt. A házasságból az ismert színész, ifj. Pásztor János született.

Második feleségével közösen épített I. kerületi Szüret utcai házukban volt budapesti műterme. A régi épület tervei a mai napig megvannak, a több szintes ház ma is áll, igaz kissé átalakítva.

Fadrusz János 1858-ban született. Több ismert szobrot is készített, de a legismertebb művei egyike feszülete és a kolozsvári Mátyás király szobor. Hirtelen, betegségben hunyt el 1903-ban. 1909-ben Pásztor János szobrot készített róla.

Az előkerült fotókon láthatjuk Pásztor János műtermét (raktárját). A fotók jóval a művész halála után, kb. az 1960-as évek közepe előtt készülhettek. Láthatjuk ismert alkotásainak egy részét: Beethoven mellszobrát, a Balatonfüreden felállított Halász és Révész szobrokból a Révészt, a Parlamentnél magasodó II. Rákóczi Ferenc lovas szobrát, a Kazinczy-emlékkút nõi alakját stb. A lovas szobor mögött láthatjuk a falon a Dányba került Fadrusz feszületet.
Hogyan került a kereszt Pásztor János műtermébe? Fadrusz adhatta a gipsz másolatot Pásztornak, vagy Fadrusz özvegye? Rejtély. A további fotókon a padlóra fektetett feszület darabjait szemlélhetjük. Valószínűleg a keresztről leszerelés folyamán sérülhetett meg a gipszszobor. Karjai, tövis koszorúja törött.

Dányba 1966-ban került a restaurált szobor özv. Pásztor Jánosné adományaként. A templom főbejárat közelében állították új helyére. Egyedül a töviskoronán látni az egykori sérülést. Az adományozó özv. Pásztor Jánosné ugyanebben az évben hunyt el.

Fotók a dányi feszületről itt találhatók:
https://www.dany.hu/jarabik_02
Pásztor Jánosról:
https://pestbuda.hu/cikk/20200210_flier_gergely_a_szferak_fele_a_75_eve_...
Érdekességek Fadrusz Jánosról:
www.pozsonyikifli.sk/meg-egyszer-fadruszrol/
Pásztor János háza és műterme:
https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTervtar/26918/
Csiby Mihályról:
http://www.museum.hu/hir/5237/Elhunyt_Csiby_Mihaly_festo_grafikus_es_ill...
Felújított dányi Fadrusz feszület:
https://www.kozterkep.hu/45053/feszulet
Pásztorné, Csiby, KozárPásztorné, Csiby, Kozár
Pásztorné, CsibyPásztorné, Csiby
PásztornéPásztorné
Műterem1Műterem1
Műterem2Műterem2
Krisztus1Krisztus1
Krisztus2Krisztus2
Krisztus3Krisztus3

Összeállította, lejegyezte:
Buborék