Üzenet a Szőlőhegyről. Birtokbavétel

Ezerszer, vagy többezerszer talán végigsétálok a Szőlőhegy egyik "Fő utcáján". Szent Dónát szobra a sétaút egyik vége. De a leggyakoribb szakasz Papp János ex-polgármester úr szőlőjétől a határig tartó út.

Megmondtam ezzel sok-sok ismerősnek, hogy ez a Szőlőhegy Kóka területéhez tartozó Felsőhegynek nevezett dűlő.

Szólok néhány szót ezen "új hazámról", Kóka községről. Mert a sétaútjaim vége sok esetben a faluközpont. Vagy a még ezen is túl lévő Nagykátai út egészen a Tápiószecsőt Tóalmással összekötő közútig. Ez már inkább sportnak számít, gyalogtúrának. Síkvidéken.

Kóka, borvidéki település. Több mint 400 éve. Nevét -Czuczor szótára szerint- a szőlőből származtathatja, miszerint ez "Szőlőnek kacsa, fogódzó görbe szára". Más magyarázatok is vannak természetesen.
Mi a szőlőhöz közel maradunk.

A szőlő termesztésére a községnek kiváló adottságai vannak. Ilyen jó környezet a Felső hegy is. Csak annak jegyzem meg, aki nem járatos ezen a vidéken, hogy valójában sík területen vagyunk, a Gödöllői dombság szomszédságában, és itt az emelkedővel járható út már hegyben végződik. Valójában -néha talán jelentős- emelkedő színtérről van szó csupán.
Kókán így -mint sík vidéken valójában,- csupa "hegyek" vannak. Felső hegy, Alsó hegy, Margit hegy, Kutya hegy. Mind-mind jelentős szőlőtermelő területek, de legrangosabb -kókai ismerőseim szerint- a Felsőhegyi szőlők. Itt volt kisebb-nagyobb szőlőbirtoka a kókai nagyobb földterületekkel rendelkező (vagyis módosabb) gazdatársadalomnak.

Kóka nevét foglalja magában a székely szóösszetétel is, amikor bükkfakókáról, nyírfakókáról beszélnek. És különben is, kókát tesznek a lefektetett deszkák közé, hogy a levegő jobban körbe járja, gyorsabban száradjon.

A szőlőhegy-barátság a település fontos ismérve, melyek itt, a szőlőhegyeken alakultak és a falu közéletének, sőt kulturális élete fejlődésének is fontos terepét alkották. Aztán már mint a logikában szokott, egyik hatott a másikra, a másik pedig az egyikre. A barátság az emberre és az ember a barátságra. A kultúra az emberre és az ember a kultúrára.
Ez a kultúra, szőlő és borkultúra, viselkedéskultúra, közéleti kultúra, gasztronómia és foglalkozás kultúra, magyarul szólva a "kókaiság", vagyis kókai embernek lenni, olyan meghatározó eleme lett a település karakterének, amit jól látni még most is, mert bár elkopott a szőlősgazdák jelentős hányada, kevés már az aktív utód is, de a vér soha nem válik vízzé. Mert a szokáselemek, ha együtt vannak, ismétlődnek, mély nyomokat képeznek az emberben és genetikai kóddá válnak. Örökletes tényezővé.

Ebbe a közegbe, a szőlőhegykultúrába, csöppentem én bele immáron negyven évvel ezelőtt.

Kedves kis történet volt. Újfalusi János tanár kollégának segítettünk a szüretbe. Ősz, volt, tanítási időszak az iskolában. Szombaton szüreteltünk a Felsőhegyen, mert ezt a szőlőterületet János barátunk az édesapjától örökölte. Aki természetesen kókai származású volt, Dányba telepedett le feleségével, aki viszont Vácszentlászlói illetőségű, így lett Újfalusi János tanárból "tősgyökeres" dányi. Apai ágon a kókai Újfalusi család, anyai ágon a vácszentlászlói Gódor calád egyetlen gyermeke.

Szüreti (kötelező) jó hangulat után sétát tettünk a "hegyen". Fáradtan de jókedvűen. Itt is, ott is emberek beszélgettek a saját pincéjeik előtt a szomszédokkal és a hangos, vidám csapatot itt is, ott is invitálták közéjük. Elfogadtuk a szívesen tett meghívást, melynek, melyeknek váégén megköszöntük a szíves-látást és folytattuk útunkat a következő szíves vendéglátók felé.

Aki járta már körbe a Felsőhegyet, az tudja mekkora út ez. Mondhatom, hosszú. Így jókedvűen.

Mi sem volt természetesebb annál -mert az ember jó emberek közé vágyakozik-, hogy a következő évben már saját szőlőnkbe várhattuk kedves vendégeinket.

Az én szévásárlásomat mondhato tucatnyian követték az elkövetkező évben.
A dányiakat elérte egy sajátos inger.Ez az inger a föld szaga.
Ha a vadászásra tanított vizsla "szagot fog" akkor visszatarthatatlanul rohan a zsákmány irányába.

A dányi embereknek, itt nem részletezendő történelmi okok miatt nagyon fontos volt a föld birtoklása. Egyáltalán a léte. Hogy legyen föld, termőföld amelyik az életet jelenti. Szó szerint is.
Ha van környezet adta, embert formáló és életet jelentő körülmény -márpedig van, az előbb éppen ezt mutattam be- akkor a föld ilyen meghatározó elem a dányiak életében.

A kókaiak életmódot és életstílust váltottak, amelyiknek az egyik jellemzője az volt, hogy a szőlő művelés helyett más kereseti (és kultúrális) lehetőséget kerestek, -egyrészt- de ősi "jgon" szerzett kókaiságukról mégsem mondtak le.

Magyarán szólva, a szőlőterületeik egy részét eladták, A dányiaknak. Kinek másnak. Hol van itt a környéken olyan "népfaj" mint a dányi, aki foggal-körömmel ragaszkodik ehhez az ősi kultúrához, a földműveléshez.

Jöttek az új dányi gazdák, mondhatom utánam (abban az értelemben persze, hogy később lettek szőlő tulajdonosok mint én.

Sorba megyek lefelé a határtól kezdve Kóka irányába.
Oláh Pityu, ki sajnos azóta meghalt de előtte jó példaként lebegett rokonának, Oláh Bandi bácsinak szép kiterjedésű otelló szőlő ültetése.
Aztán Kovács András Lázár Jani, Barát Miklós, Bandúr Pali -Újfalusi János környékén- délkelet felé haladva Dóczi András, Szekeres Sándor. Tóth Ferenc, Gódor János, Péli János, Gódor József, Dóczi János, Turák József, Szekeres Andris, Szekeres Jani, Vér Jani, Sebestyén András, és még mások is minden bizonnyal, de ezek jutottak eszembe, mindenféle sorrendiség nélkül.

A tévedés minden kockázata nékül ki lehet jelenteni, hogy arendszerváltást megelőző évtized dányi földvásárlásai folytatódtak volna. Átrendeződött volna a Felső hegyi szőlő birtok tulajdoni viszonya, amely egy hallatlanul nagy lehetőséget jelentett volna a kultúrák keveredésének, egymással való áthatásának és egy olyan vérátömlesztést hozott volna Dány község társadalmi közéletébe, amire szükségünk is volt. Ezért Dányban a kókaira jellemző nyílt és szemtől szembe alkalmazott kritika továbbra is hiánycikk.

Az elhibázott rendszerváltás nem csak ezt húzta keresztbe, hanem megalapozta annak is elméleti továbbélését, hogy bennünk a szocialista szövetkezeti stigma, (ami egyébként nem csak szocialista hanem kapitalista is, hiszen a kettő sokban találkozik itt), békésen együtt élhetünk ezután az oligarchiák térhódításával.