Itt vagyTartalom / Üzenet egykori kollégáimnak, kartársaimnak

Üzenet egykori kollégáimnak, kartársaimnak

  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=12603 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.
  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=4067 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.

Beküldte Gódor András - Ekkor: 2019 March 30

Köszöntelek benneteket illő tisztelettel. A jelenlevőket is, a távollevőket is. (A tanulókat is. A tanulóifjúságot. A ballagó diákokat.)
Kívánok még mindig sok sikert és áldást kérek rátok, a munkátokra.

Végtelenül kiszolgáltatott az ember -úgy látjátok ti is?- mondom most én, és tudjátok-e minek a kapcsán?

Egyedi és sajátos oka van ennek.

Mélyek ezek az okok, sokkal mélyebbek, mint azt elsőre gondolnánk.
(Mély a multnak kútja...)

Nem is tudom miért mondom ezt a kiszolgáltatottságot, miért panaszolom el, hiszen a kiszolgáltatottság valójában egy sajátos egyedüllét.
Az egyedüllét hűséges társa az embernek.
Az egyedüllét nem magány. A magány, kiszolgáltatottá teszi az embert, de az egyedüllét nem teszi azzá.

Azon gondolkodom, tanítottak-e engem a tanítóim, hogy miként kell az egyedüllétet viselni. Nem elviselni, hanem viselni.
Egyedül tudjak lenni úgy, hogy az ne legyen bántó, ne legyen üresjárat a számomra.
Egyedül például akkor, amikor az emberi közösségek, csoportok, profán hitek vulgáris megvallásának zajártalma el akarja tőlem rabolni ezt a befelé forduló, termékeny magányt, vagyis az egyedüllétet.
Az egyedüllét a magány orvossága.
Gyógyír a zaklatott idegekre. Az egyedüllét (magammal befelé fordulva viselni) teremtő erő.

Egyedül van a tudós ember, gondolatainak újat teremtő erejében. Éppen úgy, mint egy apostoli cselekedet, mint egy pasztorálás.
Egyedül van az igehirdető is amikor misszióját végzi.
Egyedül van a szenvedő is, amikor keresztjét a golgotájának irányába viszi. Lélekgyógyító egyedüliségben.
Egyedül van a kitaszított is, amikor környezete által ráégetett billogot visel.
Sokféle egyedüllét van.

Milyen felemelő tud lenni az egyedüllét!
Milyen gazdag!

És milyen szomorú is, lesújtó is.
Nélkülözhetetlen és fájó, gyötrelmes.
Antropocentrikus és egyben embertelen.
Felemel és megaláz.
Végzetes és újra teremtő.

Lehet-
e tanítani az egyedüllétet? Úgy mint a kétszer kettőt.
Olyan józanul és olyan igazul.

Az egyedüllét nem józanság, hanem hit! Tudás és érzelem.
Érték és magatartás.

Megjelennek most előttem a régi tanítóim. És a régi kollégáim. A régi diákjaim!

A kolléga is tanító, tanít engem.
A diák is tanító. Tanít engem.

A folyamat, folytonosság. El nem szakítható.
Cselekvéslánc, mely nem az emberöltőhöz, hanem a cselekvés lényegéhez kötődik.
A folyamat a cselekvés szubsztanciája. Az idő kezdete előtt fogantatott és az idő vége, végzete után is megmarad.

Tudtunk-e mi is, tudtam-e én veletek együtt -akik most itt körülálltok engem- ennek az örök folyamatnak el nem feledhető állomása lenni?

Tudtam-e olyan lenni mint az én tanítóim voltak?
Ha nem tudtam, akkor megszakadt a lánc. Derékba tört a folytonosság.

Milyenek voltak az én tanítóim? Látom őket, míg nektek szólok.

A tanítóm, az öregecske néni és mosolytfakasztóan kopasz.

A tanítóm az éltes, pirospozsgás, energikus és szeretetre méltó. Mert sok-sok szeretet adott, sokat is kapott vissza. (Ha a szentekről tanultunk, mindig azt gondoltam, ő az akiről szó van. Mert ő egy szent volt. (Szent Izabella! Van ilyen szentünk. Ha van, akkor ő volt az. Ha nincs, akkor most már legyen).

A tanítóm, aki sokszor kiabált velünk, összetöpörödötté zsugorította az élet. Sárga volt a foga a nikotintól. A táskáját vittük hazafelé. Szeretetből. Most már tudom.

A tanítóm akinek a kezét a rózsafűzér fonta egybe. Megszentelt kötelékként.

A tanítóm, aki Sík Sándort mondott nagy átéléssel. "Ne hagyj Uram megülepednem, sem eszmében, sem kényelemben..)

A tanítóm aki az esz hangot furcsán mondta, de József Attilát átéléssel. Két jobbkézzel segített.

A tanítóm, aki régebben lelkész volt, és ámulva figyeltük magyarázatát. gondolatait. Nem tudtuk, ki is ő valójában.

A tanítóm aki tudott tűrni, némán szenvedni és fiatal-öregként bánatunkra sírba szállni.

A tanítóm, a főúttörős, az eltitkolt cserkész, a tsz szervező, MDF-es, tudós tanár, osztályidegen és iskolateremtő.

A tanítóm, aki elnézte, nekem, hogy nem tudom (érettségere sem) az orosz ábécé betűit, de kézen fogva vezetett a vékony jégen át.

A tanítóm, a professzornak is megmaradt néptanító, aki a paraszti bölcsességet és tudást tartotta legnagyobbra.

Soroljam még őket? Hiszen itt állnak veletek együtt mellettem, a közelemben.

A tanítónak mindenre, minden élethelyzetre van mondanivalója. Ha nincs mondanivalója, akkor csak rátévedt erre a pályára.

Úgy emlékszem, hogy ti is tanítók voltatok.
Az életetekkel a tudásotokkal,egész belső lényeteknek a szívig leható szeretetével.

Veletek voltam. Gazdag hát bennem a magány, mert egyedüllétet teremtett a ti jelenlétetekkel.

Azt mondja a hálás tanítvány rátok: "ő az én tanítóm volt." És ti azt mondjátok: "Ő. az én tanítványom". A világ legszebb birtokviszonya. Birtokosok vagytok a lélek viselői és a szeretet gazdái.
Minden más csak talmi csillogás.

Bennetek nem hunyt ki a láng. Ti voltatok Gárdonyi lámpásai, Eötvös néptanítói, a katedra magaslata helyett a szívek székében ültök. A tudás -lét határán lebeg a lelketek.

Utóirat:

Ötven évvel ezelőtt végezte el az általános iskolát az a korosztály, akik május 19-én tartják e fél évszázados jubileumnak az ünnepét.

Rájuk emlékezve és hozzájuk az akkori tanári kart felidézva szóltam most, Isten éltesse őket egészségben, és azokat is, akik őket tanították, akik akkor a dányi tantestület tagjai voltak.

Nagyon jól emlékszem mi ndnyájukra, egytőlegyig. A tanári pályám egyik legszebb korszaka volt, hiszen friss diplomával álltam előttük.
Idősebb emberként nyilván, de még néhányukkal az utcában is játszottam.
Erre emlékszem most, Kurunczi Pista kedves közvetlenségével, mert nem tudta eldönteni, tegezzen vagy magázzon. Megoldottuk a problémát.

Sok nehézségen ment át az akkori tanári kar, de sok nehézségen az osztály is.
Ezért akartam ezt kifejezni az egyedüllét hangsúlyozásával.Mert tudjuk, olyan egyedüllét volt az, amelyik az ötvenedik évfordulóig tartó próbákat is kiállta. (Hogy magam is tanár lehettem, azt az engem tanító pedagógusoknak is köszönhetem, az általános iskolától az egyetemig tartóan. Ezért volt a személyes visszaemlékezés.)

A találkozásig is! Isten tartson meg titeket.

Gódor András tanár, c. egyetemi docens

Cimkék