Itt vagyTartalom / Üzenet az ünneplőknek

Üzenet az ünneplőknek

  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=12472 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.
  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=8771 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.

Beküldte Gódor András - Ekkor: 2018 June 01

Kedves Fiatal Barátaim! (Mára már hölgyek és urak)

Holnap, azaz junius másodikán jöttök össze, hogy megünnepeljétek azt a 35 évvel ezelőtti napot, amikor a dányi általános iskolát befejeztétek.

Köszönjük a meghívást az ünneplésre.

Nem tagadható, hogy az iskola tükörképe annak a társadalomnak amelyben szolgál. Ebben a képben, mint tükörben, verődik vissza a fény a szemlélődőre, az emberre. Legyen ez szülő, vagy pedagógus, az teljesen mindegy. Akár tanító, tanár vagy szülő valaki, saját életének, törekvéseinek, jellemének és irányultságának visszfénye ragyogja be, vagy homályosítja el a kort, amelyben él.
Kinek mi adatik!
Ki mit hoz, azt kapja vissza!

Arra gondolok most, hogy milyen nyitott szívű, azaz befogadó, milyen jó lelkű, azaz nemes, milyen jólnevelt, azaz tisztességes és milyen nagyrahivatott, azaz tehetséges osztály volt a ti osztályotok. Mindkét osztály.
Öröm volt itt a munka!

Amikor Ti elballagtatok, 1983-ban, mint végzős diákok, rövidre rá, nem több mint két esztendőre, én is átballagtam a szomszéd házba, a községházára.
Itt szolgáltam ezt követően 25 évig.

Hogyne jutna eszébe az embernek ilyenkor Garai Gábor versének ide illő néhány sora, mely így szól: (az évszámot tízzel megtoldva)

"Huszonöt éve éppen ezen a tájon jártam, azóta várom, hiába várom, hogy visszajöjjön ifjúságom. Ugyanaz vagyok, ki valaha voltam, se meg nem nőttem, se meg nem hajoltam, magam csiholta tűzön lángoltam".

Most gondoljatok vissza, milyen tudást, milyen értékálló képességet vittetek el a dányi iskolából? Mert ha olyan volt ez, olyan kemény és állhatatos mint a gránit, akkor lehetett ebből tüzet csiholni.
Lehetett ennek lángolni, izzani, meleget tartani.

A dányi iskolának azidőtájt, tanúsíthatom, hogy kitűnő pedagógusai voltak. Jó szelleműek, szorgalmasak, elhivatottak a szakma irányába és barátságosak egymással szemben.

A rossz, mostoha tárgyi feltételek mellett, megfelelő számú tantermek hiányában, az emberi tudás akarás és képesség volt az a bázis, mely a szülőkkel összefogva olyan iskolát létesített, amelyben a gyermekek felkészültsége, szorgalma és tudása a legelsők között volt a térségben. Szinte versenyeztek a középiskolák a dányi gyermekekért.

Úgy gondolom, úgy értékelem, hogy ezekben az iskolai találkozókban az emberi tulajdonságok legjobbjai tükröződnek vissza.

Például a hűség. Hűség egymáshoz, az iskolához, a faluhoz, mely titeket felnevelt, hűség a szóhoz, melynek mindig volt tartalma, hűség a mosolyhoz, mely mindig tudott vidámságot fakasztani és hűség a tanítóitokhoz, tanáraitokhoz, kiknek intelme az észben megfogant és hűség a szülői házhoz, az édesanyához, édesapához, nagyszülőkhöz, akiknek lelke, mint oltáron a tabenákulum előtt égő kicsiny fény, mindig utat mutatott nektek.

Ebben a találkozóban benne van az emberi állhatatosság. Nem gránit-kemény, még csak nem is érckeménységű, hanem egyenesen gyémánt-kemény hitre és fényre van szüksége ma az embernek.
Jellemformáló időkben válaszút előtt vagyunk.
Mit választasz?
Talmi dicsőséget, porrá szóródó anyagiakat, reklámízű ígéreteket kínál ma a világ nektek. Nektek is.

Negyvenkilenc évesen, az élet delelőjén a barátság szolíd asztala mellett, visszafogott fények méltóságában és felvillanó emlékek erejében, nincs más útja az embernek, hogy itt és most újra fogadalmat tegyen.
Mert másért, mint fogadalomért nincs értelme még a terített asztalnak sem.

A katolikus költővé is váló, a szegedi egyetem katedrájáról, tudást, tisztességet, magyarságot és hitet is hirdető paptanár, Sík Sándor versbe foglalt, a fogadalomnak itt és most helyénvaló intelmét ajánlom nektek az elkövetkező alkotó évekre:

"Ne hagyj Uram megülepednem, sem eszmében, sem kényelemben, ne tűrj megállni az ostoba van-nál, nem vágyni többre, mái magamnál".

És, hogy mi a több a mai ostoba van-nál és a kicsi mai magamnál, azt döntse el a vers utolsó mondata: "Ments meg Uram, a szürkeségtől".

Dány 2018 junius 1

Gódor András

az iskola akkor volt igazgatója, ny. polgármester, c. egyetemi docens

U. i.

Köszönet a szervezőknek, Dóczi Imrének, Kővágó Mártinak és a többieknek is.
A fényképetek előttem van, mindkét osztály tanulói, a tanárokkal, a két osztályfőnökkel, Dr Nagy István az "A", és Németh Jánosné (Kurunczi Ilonka) "B" osztály vezetőjével.

Az égből mosolyog rátok Dr Nagy Istvénné (Pál Ilona) volt igazgató, Dr Nagy István tanár úr és Budai János tanár.

"

Cimkék