Itt vagyTartalom / Az uraság "tallaján" /harmadik rész/

Az uraság "tallaján" /harmadik rész/

  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=12364 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.
  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=3369 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.

Beküldte Gódor András - Ekkor: 2017 November 18

Nagy felelősséget éreztek a fiuk, hogy rájuk bízza a család kisebb vagyont érő kincsét, a lábasjószágot, tehenet, üsző- és bikaborjakat.
Értéket termeltek ők, a család anyagi hátterét megteremtő értéket. Ma azt mondanánk, növekedett a termék hozzáadott értéke. Tejföl, tej, túró és vaj készül! Nem is beszélve a takarmányozásban felhasznált melléktermékről mint a savó, vagy a hűsítő aludttej, a túró és az író.
Legényesen, kihúzva magukat fogták a terelő botot és indultak a mintegy jó félórányi járásra lévő legeltető helyre.

Lusta állat a marha. Kimért lépésekkel halad, ring az állat marja jobbra-balra, mint a tevének. Párosujjú patás-módra.

A mélyútnál kínálta magát a fekete szeder. Poros indákról figyeltek a szeder-szembogarak, mikor válnak áldozattá a fiuk gyomrában. A piros bogáncs már szirmát bontotta és az ördögszekér is elindult a szél által görgetett erővel a legközelebbi bokorig, melynek örök fogságába került.

A rét nem kínált mindenhol édes füvet. Hogy hol, melyiket azt a kis pásztorok már jól tudták. Nem mentek az ökörfarkkóró közelébe, bárhogy is hívogatta szép sárga virágaival a jövevényeket. De kerülték a kígyóhagymás területeket is. Az egyiknek környezete keserű, kemény füvet kínált, a másik szinte ihatatlanná tette a tejet.
A sárivirág azért volt veszélyes, mert ha valamiképpen hazakerül, a portára, a kiscsibék elpusztulnak a következő tavaszon. A természet már csak ilyen! Egyszer adakozó kedvében van, máskor büntet. Hiedelmek is tarkították a megszerzett tudást. Élő környezetben biológia óra, népmesével színezve,népi hiedelemmel fűszerezve. Komplex tudás. Waldorf kettő!

Az ember is megéhezik. Főleg a jó, éles levegőn. Legfőképpen pedig akkor -mint a fiúk- ha ebédje sem volt.
Az ebédidő egy volt az uzsonnaidővel.
Elővették tarisznyájukból a barna csomagoló papírba göngyölt "dányi szendvicset". Ez két jókora karéj kenyér volt, a zsíros felükkel egymás felé fordítva.
Szomjoltónak ott volt a patak vize. De ez sem akárhol! Békalencsés, békanyállal borított szakaszát, ahol meglassúbodott a víz még a jószágok is kerülték.
Ott, igen ott, ahol kicsit bukik a meder és a víz útjában álló nád, sás és gyékénytövek megszűrik. Mint a fehér arany csobban alá a víz, ezer csengettyűből szórja a rétek zenéjét, békának, piócának híre sincs itt, csak az édeskés ízek, melyeket a símogató szél még fodrozni sem mer. Ez igazi szomjoltója a pásztorembernek.

A kisebbfajta gulyát nyolc - tíz gyerek őrizte. Kisebbek is, nagyobbak is. Egyik szemük a rábízott jószágon, hogy az el ne bitangoljon, a másik a társon, a kis csapaton.

Figyelték a rétet. A fenn köröző vércséket tisztelettel nézték. A bíbicre haragudtak, bár csodálták merész akrobatikus repülését, mely mint az area, a helyi bio-cönózis albatrosza lélekkisértő mutatványokba kezdett. Gonosz madár az!
A haragnak oka volt. Az idősebbek mesélik el a történetet, a fiatalabbak tőlük tudják és adják majd jövőre, vagy ezt követően tovább. Ha majd közülük kerül ki a bandavezér.

E fekete-fehér színeket felmutató, nyakát mereszgető madár nagyot vétett valamikor. Akkor, amikor az Úrjézus a földön járt és a zsidók halálra keresték. Nem átallott e gonosszá lett teremtmény árulóvá lenni. Mindig a menekülő Úrjézus fölött körözött és folyton azt hajtogatta: "bújik" "bújik". Így került a zsidók kezére, akik aztán őt megölték.
Hitték vagy nem e történetet, mindenesetre hallgattak és ezzel jóvá hagyták azt. A madár pedig kitaszított, megvetett lett, még vadászni rá sem érdemelte ki a fiúk figyelmét.

De nem így a barna csomagoló papír! Ez a figyelem középpontja volt.

Ezt a durva "szövésű" seszínű árut, Benke bácsi méterrúddal mérte ki az asszonyoknak a boltban. Jó lesz a tankönyveket, füzeteket ebbe csomagolni és az elemózsiát is.

A zsíros kenyér nem élte meg a délután középidejét.
A csomagoló papír cigaretta pappírrá nemesedett. Dóznit nem hordtak magukkal a fiúk úgy mint a felnőttek, hogy belőle vegyék ki a dohányt amit a papírba "csevernek".
A "dohány", a szőrös disznóparéj elszáradt virágzata volt. Kezükben összemorzsolták apróra. Dohánykinézete volt. Téglalap formát téptek a papírból és -kisebbet nem lehetett-hosszú, vastag szivarkinézetű alakká formálták.
Szájukba vették, végét meggyújtották. Nehezen izzott, ezért folyton-folyvást szívni kellett, hogy a gyér parázs levegőhöz jusson.
Éktelenül keserű íze volt a füstnek. Csípte is nyelvüket de abba nem hagyhatták a pöfékelést mert újragyújtani nehézkes volt.
Jobban jártak a nemesebb "dohánnyal", a kukorica bajússzal. Ez a csutka végén lévő elszáradt nőivarú virág volt valójában. Könnyen lángra kapott, ettől a barna csomagoló papír is izzani kezdett, majd lángnyelvek jelentek meg orruk előtt, leperzselve rosszabb esetben a hajukat, egyszerű esetben a szempillákat. Nehézzé vált otthon a felnőttekkel a szemkontaktus.

A kis pásztorok a rájuk bízott állatokat őrizték, nagy gonddal és nem kis büszkeséggel.

A határ őrzése pedig a csősz vigyázó tiszte volt. A csősz maga a kétlábon járó fenyegetettség! A hóhér hozzá képest, a csőszhöz hasonlítva szelídlelkű végrehajtó. Ennyire nem szerették a csőszt. Hosszú botja miatt, váratlan megjelenése miatt, legfőképpen pedig kiabálós természete miatt. Ő volt a pedagógia csődje. Egy nagy rakás hang, hadonászó kezével mint szélmalom vitorlája megszédítette a fiukat.
Nem is tudták megmondani ki ő. Esküdtek rá egyesek, hogy háza sincs, hazája sincs, Dányban pedig egészen biztos, hogy hontalan mert ki lenne egy ilyen szörny embernek akár a szomszéda is.
Mások azt mondták, hogy valójában ő a "Vízöntő Pista bácsi" onnét egyenesen a fejős szék mellől, csak mint a forgószélben megjelenő ördög, hol ezt a képét hol azt mutatja.

A csősz hallótávolságon belülre érve botját magasra emelve sorolta a végitéletben semmi jóra nem számítható bűnöket.
Hogy elbitangolnak a jószágok. Megdézsmálják a répát. Még a kukoricásba sem átallanak bemenni. És ti pedig gazfickók -mutatott a megijedt csoportra botjával- majd kaptok ezért otthon, mert megyek és mindent elmondok apáitoknak. Sőt! nem is oda, hanem a tanítótokhoz megyek az iskolába. Lesz majd körmös és kukoricára térdepeltetés. A plébános úrhoz megyek, aki kiprédikál benneteket a vasárnapi nagymisén. Lányt sem kaptok ebben a faluban ti elvetemül anyaszomorítók!
És mint a szélvész eltűnt a semmibe, mint ahogyan a semmiből jött elő.
Volt aki boszorkánynak vélte, bár tudták, hogy férfi boszorkány nincs. És azt is tudták, hogy ő Palya bá, a nagyhangú ember, aki a bíró után -ha lenne ilyen tisztség- a legfontosabb megbízatást viselő ember ebben a faluban. Legalábbis Palya bá, a csősz így gondolta.

És, mivel mindennek rendelt ideje van, minden eljön a maga idejében, egy szomorú napon hideget leheltek a füvek és fehér lovon jött Szent Erzsébet is.

Tél jött és nyár, sok-sok tavaszra, elszólította barátaimat is, akinek emlékére írtam e kis történeteket.

Biztosan olvassa odafönt ezt Kovács Bandi a nagyvonalú, adakozó jó barát, a kevés beszédű Varró Imre aki hűségével a legelső volt köztünk, OLáh Jancsi a kis buci aki mindenkinek mindene volt, vagy Gódor Lajos, Laló, aki úgy tudott mesélni mint senki más és Szekeres Jani, Puskás is aki komoly volt és szavatartó. Baglyas András, Szabóka, ő volt a biciklibajnok, ő volt az 50-es évek Eddy Mercx-e. Gódor János a Valkói utcából volt a bandavezér legidősebb köztünk és Szabó Péter Hajdu aki toldierejével minden rászorulót megvédett és akinek vastag ujjairól izzadságcseppek maradtak a földön a pénzezéskor a nagy igyekezetében. Kurunczi Andrist a Barbást, aki a legbátrabb volt, aki "a tűzön nem égne meg", elsodorta korán mellőlünk az élet zajos fergetege. Sokat sorolhatnék még mellettük. Közös vonásuk volt a hűség és a baráti szeretet.

Nincsenek már köztünk ők. Ez a kis megemlékezés mint a szív hangja, messzehangzóan dobban értük és érzi az ő jelenlétüket köztünk.

Mind elmentek! Magához ölelte őket a tártkarú Vigasztalás. Fontos feladatot bízott rájuk a mennyeket őrző főangyal: Ők vigyázzák az Ég legféltettebb kincseit, az aranygyapjú bárányokat.

Cimkék