Itt vagyTartalom / A nagymamám kenyere és a látványpékség

A nagymamám kenyere és a látványpékség

  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=12219 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.
  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=5385 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.

Beküldte Gódor András - Ekkor: 2017 March 26

A nagymamám finom, ropogós, maga sütötte kenyerére még mindig emlékszem. Látom behunyt szememmel, amint kiméri komótosan a lisztet, megszitálja, előkeresi a kelesztő szakajtókat a fehér kenyérruhákkal, a dagasztó teknőt a "kaparóval" és közben mondja nekem, szaladjak át a szomszédba Panna ángyomhoz, kérjem el a kovászt tőle. Majd visszaadja, hogy ő sem legyen ennek szűkében ha kenyérsütésre kerül sor.

Nagymamám kenyere különleges volt, mint általában a nagymamák által sütött kenyér. Nem csak a kenyérsütés tudománya volt benne, hanem a nagymamám szeretete is. Ahogyan szeretett engem, és a családját -beleértve kilenc testvérét is az összes sógorral és a fának, a családfának elágazó összes hajtásával-úgy jelentek meg az ízek, illatok, aromák a gőzölgő kenyérben.
A nagymamák kenyere ezért utánozhatatlan.

A nagymamák egy olyan korban éltek, ahol mindennek volt neve. És minden névnek volt viselője, minden névnek volt tartalma. Belső tartalma, értéke, üzenete dobbanása és lüktetése, úgy mint a szívnek.

Nagymamám nem csak kenyeret tudott sütni, de imádkozni is tudott. Az imádsága az Istennel való beszélgetése volt, -emlékeim szerint- néma ajakkal.
A nagymamám a templomba is tudott járni, és ott tudott viselkedni mert Ő, az Isten házába ment vendégnek, Isten testét magához venni.
Így mentek oda a nagymamák, a templomba mindannyian, és a templomot szent helynek tekintették. Mint ahogyan az valójában szent hely is.
Nagymamám úgy tartotta, hogy a szent helyeken csak szentként lehet viselkedni, vagyis úgy, hogy ott van a legfőbb Jóság és a legteljesebb Szentség. Ezeknek tetsző módon.
Nagymamám azt mondta nekem, hogy a templomba úgy kell viselkedni mint ahogyan illik, vagyis ott nem én vagyok az első, hanem az Isten. Az ő neve és az ő arca.

Azt mondta az egyik kisunokám, hogy az én nagymamám tudott volna-e látványpékségben dolgozni. Rávágtam, nem tudott volna.
És miért nem -kérdezte ő. Azért nem, válaszoltam neki, mert a látványpékség azonnal megszűnik, ha a szemem becsukom.
A látványpékség a ma emberének érzéki világát érinti meg, de a nagymamám pékműhelyében ha kenyeret dagasztott, akkor tudta, hogy nem csak testi táplálékot készít szeretteinek, hanem kenyeret, melyben a szabad szemmel láthatatlan Isten lakozik. Ezért megcsókolta a kemencéből kivett kenyeret és keresztet is rajzolt rá, amikor először megszegta. Nagymamám kenyérre adott csókja nem Júdás-csók volt, hanem a szereteté. A kenyérre rajzolt kereszt pedig a bűn terhe volt, melyet Jézus kivégzésének helyére cipelt. Ezért nagymamám kenyérdagasztó és sütő konyhája bibliai hely volt, szent hely, melyet a látványpékség nem hordoz.

Ha én akkor -mai fejemmel, eszemmel- megkérdeztem volna nagymamámat, hogy az evangéliumokból melyek az ő kedves történetei, Jézus-üzenetei, akkor biztosan kettőt, megemlített volna. Mindegyiket szerette, de ha nagyon kértem volna, nyafogtam volna, hogy mondjon legalább kettőt, akkor az egyikben a farizeus és a vámos történetét emelte volna ki, a másikban pedig azt a drámai helyzetet, amikor Jézus kiűzi a templomból a kufárokat.

Miért ezt a kettőt mondta volna véleményem szerint?
Azért, mert nagymamám is tisztán látó ember volt a jövőt illetően és látta a mai helyzetet. A mai helyzetben is a farizeusok a vámosok elé tolakodnak. Mit a vámosok elé! Minden elé tolakodnak . A mai farizeusok -mint általában is- magukat mindenki elé helyezik és ennek látható jelét adják. A mai farizeusok ott vannak a napi hírek hátán, röpíti őket a szél a semmibe.
A másik evangéliumi részletet azért nevezte volna meg, mert elterjedtek a híreket hozó, nevüket kőbe vésve felragyogtató emberek, akik nem emlékeznek, vagy nem akarnak emlékezni arra, hogy az igazi kenyeret a nagymamák sütötték, és nem a látványpékségek .
És ki fogja őket kiűzni? Hát akinek kell! -mondaná ő. De, hogy kinek kell, azt nem nevezné meg. Azért nem nevezné meg mert ő tudta, hogy valójában minden ember értékes Isten előtt. Még a farizeusok is. Ezért nem kiűzésre van szükség, hanem az értékhordozó kenyér elterjesztésére melyeket nagymamánk kezéből oly nagy szeretettel fogadtunk, nem pedig a látványpékségre.

Nagymamánk szeretete a kovásztalan kenyérig vezet bennünket, addig a kenyérig, melyet ha elfogyasztunk, soha nem éhezünk meg.
És itt ér véget az amit én gondolok a nagymamákról, akik azóta sem haltak meg és soha nem is fognak meghalni. Itt élnek most is közöttünk és vívják harcukat a látványpékségek talmi csillogásával és vezetik az unokákat Isten házába, hogy ott nevüket majd anygyalkézzel véssék az Úr nagy számadó könyvébe.

Cimkék