Itt vagyTartalom / "Latorca partján, a nóta más....."

"Latorca partján, a nóta más....."


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2017 March 03

Tavaly huszan mentünk, az idén is szeretnénk menni. Legalább huszan, de harmincan, negyvenen. Egy szép időpontban, Szent István királyunk ünnepe után, augusztus 21 -e és 25-e közötti időben. Az útunk ez alkalommal is Kárpátaljára visz, a magyar történelem egyik legsűrűbb helyére. És az egyik legszebb Kárpátokon inneni tájra. Kedves magyar emberek közé.

Van már tapasztalatunk tavalyról, hogy elhagyjuk azt ami kicsit fárasztó volt és erősítsük azt ami ilyen rövid idő alatt megszerezhető. Élményben, testi-lelki élményben, egy olyanban, ami talán már nem is csak élmény-kategória, hanem sóhaj, ima, feltöltődés és életismeret. Amiből a mi kis taposó-malom világunkban kevés adatik itthon.

Mivel az ilyen jellegű utat a Rákóczi Szövetség támogat, alapos előkészítést igényel az út. Az alaposság nem adminisztratív jellegű elsősorban, hanem a szándékunk
komolyságára utal.

Úgy gondoltuk, hogy a népfőiskolánk kilép közvetlen, csak tagjaira vonatkozó világából és dányi embereknek, csoportnak kínáljuk e szolgálatunkat, abban a körben, amelyre a pályázati kiírás vonatkozik.

Egy olyan közösséget hívunk most létre ezzel az úttal, akik egyrészt tagjai a népfőiskolánknak, olyan személyeket hívunk, akik az egyházközség valamelyik csoportjában tevékenykednek, vagy egyéni vállalást teljesítenek, ezek hozzátartozóit, rokonait, családtagjaikat stb, olyanokat szólítunk, akik rendszeresen járnak valamely zarándokhelyre, Máriabesnyőre, Szentkútra, valamely budapesti templomba, stb. és ezzel talán a kört úgy kiszélesítjük, hogy gyakorlatilag községünk minden polgára meg lett ezzel szólítva.

Az út részletes programján most dolgozunk, de az elmúlt év szép sikere nem ad nehéz feladatot nekünk ebben.

A pályázatot akkor adjuk be, ha lesz elég komoly jelentkező!

A jelentkezés március hónapban esedékes, de ne hagyjuk a hónap utolsó napjaira.

A részvételi költség megfelel kb a csíksomlyói zarándokútra szükséges összegnek, vagyis harmincöt - harminchét ezer forintnak. Mi igyekszünk spórolni, csak a legszükségesebb költségeket számoljuk, mindenki fizet, nem piaci /üzleti/ alapon jár a szervezés. Minél többen megyünk, annál kisebb a fajlagos költség!

Telefonon a 06 20 9687122-es mobil vagy a 28 464419 stabil vonalon, ezenkívül email-ben lehet jelentkezni.

/Még Csíksomlyóra is van hely, bár az szépen gyarapodik./

Cimkék