Itt vagyTartalom / Őszi - téli programunk még ebben az évben

Őszi - téli programunk még ebben az évben


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2016 November 19

Kicsit "belealudtunk" a nyárba de ismét beleerősítünk.

A soron következő összejövetelünknek pontos idejét még nem tudjuk, de az vagy december 3-a vagy 10-e lesz. Igen rangos vendéget várunk közénk, az időpont egyeztetése még csak folymatban van, még az is előfordulhat, hogy egy harmadik nap lesz a jó.
A témát illetően csak annyit mondok, hogy nagyon aktuális területet érint az előadó, aki szaktekintély és a tudomány világából jön. De hát népfőiskolán hogyan is lehetne ez másképpen. Azért választottuk ki ezt a témát, és kerestük meg hozzá az előadót, mert rendkívül sok csacskaság hangzik el ezzel kapcsolatban a médiumokban és az emberek gondolkodását nem tiszta és reális hírek irányítják hanem inkább egyéni szemlélet és látásmód ami nagyon távol esik a tiszta gondolatoktól.

Úgy gondolom, hogy mivel közeledik az év leghosszabb éjszakája és legrövidebb nappalok jönnek talán célszerű lenne délután 4 vagy 5 órára tenni a találkozást.

Rövidesen -remélem- a meghívót tudjuk "kézbesíteni".

Cimkék