Itt vagyTartalom / Meghívó kiállításra

Meghívó kiállításra


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2015 April 10

2015. április 11. szombat
Ezen a szombati napon délután öt órakor nyitjuk meg Kozár Gyula atyáról szóló kiállításunkat a Szent Imre ifjúsági házban.
Úgy vélem, hogy nem csak a kiállított anyag szolgál meglepetéssel,remélem jó értelemben, hanem mindaz amit ennek nyomán el fogunk indítani.

A kiállítás anyagát a bő keretből mely rendelkezésünkre áll fegyelmezetten kellett rövidre fogni és ennek a szakmai irányítását Sz Jánosi Erzsébet vállalta. Zsóka a Gödöllőn lévő "Levendula" Galéria vezetője és tulajdonosa,maga is képzőművész és nem mellékesen dányi lakos, aki az idén kapta meg a Gödöllő Kultúrájáért alapított városi kitüntetést.

A mondanivaló a tárgyak hordozta történelmi üzenetben van.
Színessé teszi rendezvényünket helyi Kis Harang gyermekkórus fellépése Jánosi Rita vezetésével és a tehetséges valamikori dányi tanítvány Mucsi Anna fuvolajátéka.

Ne feledd tehát, április 11. Szent Imre ifjúsági ház, délután 5 óra.

Cimkék