Itt vagyTartalom / Varsányi borbarátok

Varsányi borbarátok


Beküldte buborék - Ekkor: 2015 January 28

Egyesületi logóEgyesületi logó

2015. január 24-én ellátogattunk a Varsányi Borbarátok Egyesület idei, első összejövetelére.
A nógrád megyei 1600 fős Varsány község Szécsény mellett található. A Varsányi Borbarát Egyesület 2012-ben alakult. Célként tűzte ki a varsányi szőlők és borok megismertetését, művelését, telepítését, minőségi javítását.

Továbbá, ezekhez az elvárásokhoz kötődve a helyi szőlészet, pincészet kialakítását, ezekhez kötődő hagyományos ünnepek, események, népszokások, népviselet felelevenítését, őrzését.
Mind e mellett, hagyományos dalok, énekek lejegyzését, terjesztését, népi zenei együttes, dalárda létrehozását is tervezik. Az egyesület próbál együttműködni a helyi katolikus egyházzal is. Az egyesület nyitott, hisz varsányi, rimóci, szécsényi, balassagyarmati tagjai mellett budapestiek is gyarapítják létszámukat.

Mint közismert, a szőlőt és a bort szentek vigyázzák. Szent Vince ünnepe január 22-ére esik, ez a nap az év első boros ünnepnapja, az adott év szőlő termést jósló ünnep napja. Szent Vince időmeghatározó szent, főként a szőlőgazdák tisztelik.
"Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince!”

Az ünnep alkalmából az egyesület tagjai 26 fajta borral neveztek a bormustrára. A varsányi és a szomszédos Rimóc község borbarátai a saját maguk készítette borok bemutatására és megismertetésére jelölték ki ezt a napot. A vendégeket Báránkó Pál elnök fogadta, köszöntötte a megjelenteket.

A versenyt megelőzte egy szarvas pörkölt vacsora, melyet Gencsi Szeráf Zsolt plébános közös ima keretében áldott meg.

Az egyesület 25 fő borbíráló tagja a fehér, a rozé és a vörös bort, szín, illat, íz, harmónia szerint pontozta. A versenyborokat Osztroluczki Zsolt ügyvezető elnök szolgálta fel.

A szoros megmérettetés eredményei:

Fehér bor:
1.: Szép Zsolt
2.: Rigó Tamás
3.: Petrovics Ferenc

Rozé bor:
1.: Kiss Zoltán
2.: Petrovics Ferenc
3.: Petrovics István

Vörös bor:
1.: Király Tamás
2.: Balázs József
3. ifj. Balázs Attila

A borverseny díjazott abszolút elsője Szép Zsolt lett.

A díjak átadása után kiosztották a 2014. év végi borszentelésről készült emléklapokat is. Szent János napján szentelik a bort. Ezzel a szentelt borral szokás azokat köszönteni, akik hosszú útra mennek, vagy búcsúzkodnak. Áldomást ihatnak ebből a borból azok is, akik vendégségből távoznak. Búcsúzkodásnál az elfogyasztott utolsó búcsúpohárt Szent János poharának is mondják, ezt ülve illik elfogyasztani.

Az egyesület ünnepei közé tartozik még az áprilisi Szent György napja, a tavasz kezdetét jelölő nap, majd ősszel a szüret.

A szőlővel, borral történő munka eredménye Szent Márton napján mutatkozik meg. Ha kedvező volt az időjárás és jó volt a termés, Márton napjára kiforr az új bor. Márton ünnepi borkóstoláskor derül ki, hogy a must átváltozott-e borrá.

A Szent Vince napi bormustra jókedvű nótázással fejeződött be. A nótákhoz a zenét harmonikával Lehoczki József és Balázs Attila, szakszofonon Kiss Zoltán szolgáltatta.

Az egyesületnek köszönjük a meghívást, a jó hangulatú estét!

Buborék

Varsányi borbarátok 1Varsányi borbarátok 1
Varsányi borbarátok 2Varsányi borbarátok 2
Varsányi borbarátok 3Varsányi borbarátok 3
Varsányi borbarátok 4Varsányi borbarátok 4
Varsányi borbarátok 5Varsányi borbarátok 5
Varsányi borbarátok 6Varsányi borbarátok 6
Varsányi borbarátok 7Varsányi borbarátok 7
Varsányi borbarátok 8Varsányi borbarátok 8
Varsányi borbarátok 9Varsányi borbarátok 9
Varsányi borbarátok 10Varsányi borbarátok 10

Cimkék