Itt vagyTartalom / Tisztelt Olvasó!

Tisztelt Olvasó!


Beküldte mazsola - Ekkor: 2014 October 01

Máriagyűd-zarándoklat.2014Máriagyűd-zarándoklat.20143.rész
Ez a négy nap jó arra, hogy megsejtsük a lényeges és a hanyagolható közötti különbséget. Megismerjük, elfogadjuk önmagunkat.
Tudjuk-e szolgálni, segíteni azt is, aki megbántott, félreértelmezte jószándékunkat? Az emberi szenvedésnek gyakori okozója az önzés, a gőg, a sértett hiúság. Minden zarándokúton van, volt alkalom gyakorolni a jót, elfogadni saját esendő kicsinységünket, észrevenni a másikban a szenvedőt.
Bejártuk a Pilist,Budai hegyeket a Mecseket,láttunk csörgedező hegyi patakokat.
Végig mentünk a Kunsági N.Park területein mesterségesen kialakított öntöző csatorna hálózaton.
Megcsodáltuk a zöldellő legelőket kolompoló nyájjal, csordával, az ablakokban és a pajták hasadékában elterülő színpompás virágzuhatagokat, az hegyi sziklák oldalán megkapaszkodó fákat, bokrokat, lent a völgyben pedig Isten patikáját, a gyógyító növények sokadalmát – mégis több, mint egy szokásos természetjárás. . A „nomád élet” négy napra kivon bennünket a „légy toppon”, fontoskodó, világból.
Ezeken az utakon mindenki kapott és adott. Meg kell köszönnöm a zarándok társaim barátainak,rokonainak azt az áldozatkész hozzáállást, csomagszállítást, nekik köszönhetően, csomagjaink zokszó nélküli ki-be pakolását.
Volt minden szakasznak "Hősei"
1.szakasz.
Esztergom-Szigetszentmiklós 125km
Gódor András az utat úgy tette meg hogy négy héttel elötte műtötték.
Nagy Erzsó a feleségem,az utolsó 37km Szigetszentmiklósig rengeteg vízhólyaggal papucsban tette meg.
2.szakasz
Szigetszentmiklós-Solt 126km.
Hangodi Józsi gyakorlatilag az első 20km-től bokaficammal tette meg az utat
3.szakasz
Solt-Bátaszék 125km
Szira Erzsó az első 30km után a sok víszhólyagtól lenullázott lábbal tette meg az utat.
4.szakasz
Bátaszék-Máriagyűd.125km
Kővágó Erzsó aki kora tavasszal agy műtéten esett át,és orvosai elől titkolva tette meg az utat.
Lázár János aki komoly térd fájdalmak ellenére is vállalta a befejező szakaszt.
A sportért felelős pedig Tóth András zarándok társam.
Végül megköszönöm a zarándok társaimnak hogy túlélték az állandó morgásomat,de hát nem vagyunk egyformák és ezért szép az élet.
Köszönöm a Dányi embereknek hogy ilyen sokan eljöttek
Máriagyűdre,még személy gépkocsival is,csodálatos érzés volt mikor megpillantottuk azt a zarándok autóbuszt, ami csordultig tele volt azokkal az emberekkel kik találkozni szerettek volna velünk együtt az Úrral.
Minden zarándok társamnak sok sikert és jó egészséget kívánok!
Zárnám gondolataimat egy zarándok idézettel.
"Aki zarándokol az jó úton van"