Itt vagyTartalom / A Szent Jakab Templom padlóburkolatának felújítása

A Szent Jakab Templom padlóburkolatának felújítása


Beküldte buborék - Ekkor: 2014 August 09

Templom padlóburkolatTemplom padlóburkolat

Az alábbi írás egy régebbi (2008) cikk rövidített változata.
Az oldalra kívánkozik, hisz ez is a község krónikájának része.

"Dány kis falu, Gödöllő közelében. A faluban erős és összetartó katolikus egyházközség működik. Templomuk a neogótikus stílusú, Szent Jakab tiszteletére szentelt templom a falu egy magasabb pontján áll. 1909-ben épült, a korábbi XVIII. századi elpusztult templomhelyén. Csak az 1800 körül készült főoltárkép őrzi a korábbi templom emlékét.

A kis közösség azzal is büszkélkedhet, hogy a templomban a "Fadrusz-feszület" másolata látható. A dányiaknak azonban megadatott, hogy templomukba látogatva ne csupán a megmaradt régi értékekre tekintsenek nagyrabecsüléssel.
A templom fölújított padlóburkolatára lépve, eszükbe jut, hogy saját maguk között is találnak mestert, akinek munkájára méltán büszkék lehetnek.

Vér Lajos dányi hidegburkoló mester egymaga végezte el a 300 m² területű padló újraburkolását a templomban. Tette ezt kimagasló gondossággal, pontossággal, türelemmel és szakértelemmel.
Szakmai bölcsességére vall az is, hogy mielőtt nekilátott volna a kihívást jelentő munkának alaposan fölkészült. Mivel a Mapei termékeivel dolgozik, kikérte a cég alkalmazás-technikusainak tanácsait a munkafolyamatokról és a használt termékekről.

A templom régi, tönkrement padlója fekete-fehér mozaiklap burkolattal készült. A felújítás előtti időszakban a törött vagy kitört lapok és megsüllyedt burkolatrészek a meglévő burkolat újraépítéséért kiáltottak.
A folyamatosan működő templomban a felújítást szokatlan módon kellett ütemezni, minthogy Vér Lajos csak szakaszosan kapta meg a területet, azaz a templom egyik felében munkaterület volt, míg a másik fele még fogadta a híveket. Ugyanezért esett a választás a Mapei gyorskötő anyagaira is. A szakaszosan végzett munka meglehetősen elnyújtotta a kivitelezés idejét, valamint a templom hűvöse is jelentősen hosszabbította a termékek kötési idejét.

A szóba jöhető anyagokat és technológiákat személyes, helyszíni találkozó keretében beszélték meg a kivitelező mester és a Mapei szakemberei.
A munka a takarítással kezdődött, ami a lapkiosztás megtervezésével együtt több mint egy hetet igényelt. Az új burkolat, a régi mintázathoz hűen fekete és fehér 30 x 30 cm-es kőporcelán lapokból lett kialakítva. Az alapos tisztítást követően először a meglévő burkolat hibáit kellett kijavítani.

A gondosan zsírtalanított, drótkefével és porszívóval megtisztított burkolat-repedéseket, a szétmálló szélű burkolólapok közötti hiányokat kijavította, majd a felületet kvarchomokkal szórta meg. Ezt követően a teljes felületre homokszórással ellátott alapozás került.
A felület száradása után a síkbeli hibákat, a régi burkolat roskasdásából származó szintkülönbségeket foltszerűen kijavította. A lapok fektetése szintén a folyékonyágyas ragasztóanyagba történt. Vér Lajos nagy pontossággal tartotta mindenütt a 3 mm-es fugaszélességet, pontosan betartva a fugázóanyag alkalmazási előírásait, egyenletes, kigödrölődés mentes fugakitöltést hozott létre mind a 300 m² -en.
A dilatációs hézagokat szilikonos tömítőanyaggal töltötte ki. A pontos és alapos munka talán legcsodálatosabb része a hibátlan lapkiosztás elkészítése volt.

A diagonál lapkiosztásnál, a templom terében nehéz volt olyan egyenest találni, amelyhez képest a tengelyt ki lehetett tűzni, illetve, apadok mentén körbe rakott lapoknál szintén nagy pontosságot és folyamatos mérést igényelt, hogy tartani lehessen a szabályos diagonált, a lapok elcsavarodása nélkül.

A mesterien végzett munka után a látvány önmagáért beszél!"

Eredeti cikk forrása:
http://lakjonjol.hu/cikk/hideg-burkolas/220-a-szent-jakab-templom-padlob...

Cimkék