Itt vagyTartalom / Termelői piac nyílt Dányban

Termelői piac nyílt Dányban


Beküldte buborék - Ekkor: 2014 July 03

Piac átadásPiac átadás

"A Kormány fontosnak tartja a helyi termelők helyzetbe hozását, piacra jutási, értékesítési lehetőségeik bővítését. A dányi piac megnyitásával a környékbeli gazdák mostantól jó minőségű áruikat már közvetlenül a fogyasztóknak értékesíthetik." - mondta Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár, Dányban 2014. május 23-án, a termelői piac avatóünnepségén.

A rövid ellátási láncnak köszönhetően a vásárlók is jól járnak, hiszen közvetlenül a termelőktől vehetik meg a jó minőségű magyar terményeket és kézműves élelmiszereket, hangsúlyozta az államtitkár.

A mintegy 5,5 millió forintból megvalósult, 100 négyzetméter alapterületű piacot, és a hozzá tartozó épületrészeket Czerván György és Gódor Lajosné polgármester adta át a település központjában. A helyi gazdálkodók a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt egy korszerűen megépített helyen tudják értékesíteni.
A piac elsődleges célja, hogy helyben termelt friss és egészséges terményekkel lássa el az itt élőket!

A beruházáshoz a forrást a Dányi Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. nyerte pályázat útján a Vidékfejlesztési Minisztérium Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap keretéből.

Forrás:VM

Cimkék