Itt vagy
Hamilton rövid pályafutása leghosszabb versenyét nyerte
A brit újonc érthetően nagyon boldogan nyilatkozott fudzsi győzelme után, amellyel már tizenkét pontra növelte előnyét az összetett élén.
Lewis Hamilton kissé elcsigázottan állt a Japán Nagydíj után az újságírók rendelkezésére. A győzelmével tizenkét pontra növelte előnyét az összetettben, ezzel pedig már nagyon közel került a világbajnoki címhez.
Köldökzsinórban a jövő záloga
A köldökzsinórvérből származó őssejtek alkalmazásának lehetőségei a regeneratív gyógyászatban - e témában tartott előadást pénteken Budapesten az a két angol tudós, akinek tavaly, a világon elsőként sikerült emberi májszövetet alkotnia.
Csángó Fesztivált tartanak Gyimesfelsőlokon
Harmincegyedik alkalommal szervezik meg vasárnap Gyimesfelsőlokon a Tatros Forrásánál elnevezésű Csángó Fesztivált.
FALUNAPOK - VASÁRNAPI PROGRAM
10.00 PINCESOR
-szalmalabirintus
-játszóház
-dísz-és házinyulak bemutatója
-kóstolóval és bemutatóval egybekötött egészségmegőrző programok
FŐZÉS: ahol bárki megkóstolhatja az ott készült ételeket, mégpedig a következőket:
-Vadászok által készített:-babgulyás, vadpörkölt,
pacalpörkölt
Több építőipari munkás mehet a németekhez
Október 1-jétől 400 fővel több, 4070 magyar építőipari munkás dolgozhat Németországban - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Húsz éve volt Lakitelek
Szombaton kezdődik a lakiteleki találkozó 20. évfordulója alkalmából összehívott kétnapos rendezvénysorozat a Lakiteleki Népfőiskolán.
FALUNAPOK MAI PROGRAM
Szeptember 29. szombat
10.00 Családi kerékpártúra Turára
Indulás a Műv. Ház elől.
17.00 Sakk és keresztrejtvényfejtő verseny a
könyvtárban
18.00 "Casanova hazatérése" címmel az Aszódi
Kamarateátrum előadása a nagyteremben.
JÓ SZÓRAKOZÁST!!!!
Akik nyertek és akiket megszívattak: nyilatkozatháború az egyetemeken
A Fidesz ifjúsági szervezete szerint a kormány tovább sarcolja a hallgatókat különböző kedvezmények megvonásával, míg az OKM szerint ilyenről szó sincs. Az igazság szokás szerint a két álláspont között van: vannak, akik idéntől kezdve több támogatást kapnak, a többség azonban vesztes az új rendszerben.
Hazudtam és nagyképű voltam - elképesztő vallomás Zuschlag-ügyben
Kommentálja saját szavait Weiszenberger László. A kiskunhalasi politikus azt mondta a Távirati Irodának: valótlanságokat mondott a pályázatokról a Hír TV által közzétett videófelvételen.