Itt vagy
Ne legyünk a nyúl fogságában
Húsvét nyolcada van, ki ne gondolna most arra -olvasva a címet-, hogy a húsvéti nyúlról lesz szó az alábbiakban.
Hát nem arról!
Mondhatnék egy tanmesét is a nyúlról, ami így kezdődne, volt egy kövér nyuszi és volt mellette egy sovány is.
A Szent Három Nap
Amikor még gyermek voltam, úgy tíz esztendős, raktam egymás mellé a történteket, az utolsó vacsorától a feltámadásig.
Nagymamám sem tudott segíteni amikor hozzá fordultam, miként fér bele minden esemény negyvennyolc de akár még hetvenkét órában is.
Nem is fér bele! A szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk, Lukács) sem igazítanak ebben el megnyugtatóan.
Kísérjük vagy vele vagyunk
Virágvasárnap a Passió már csak töredékesen hallható a templomunkban is.
Ez egy sajnálatos történelmi helyzet, amit éppen úgy köszönhetünk magunknak mint ahogyan köszönhetjük ezt magának a XXI-ik század történelmét megelőző rövidebb vagy távolabb időkben zajló vallásellenes eseményeknek.
Demonstráció tanulságokkal
Egy, intellektuális és aktuális szempontok alapján is kitűnőre minősíthető, így mérlegelendő, így minősíthető összejövetelre voltam hívatalos.
Az előadók többnyire angol nyelven beszéltek, de kitűnően tolmácsolt az a fiatal ember akit melléjük rendeltek.