Itt vagy


Népfőiskolai meghívó

Kedves Barátaim!

A 2015-ös esztendő első népfőiskolai összejövetelét január 31-én, szombaton 16 órakor tartjuk az iskolában (egy órával előbb, mint szoktuk).

Kétfajta programunk van.

Az első egy előadás, amelyről kicsit részletesebben szólok.

Dány- mint templomos hely- legkorábbi térképi ábrázolása

Lázár-deák térképLázár-deák térkép

Magyarország eddigi ismert legkorábbi térképe a legendás Lázár deák munkája. Valószínűleg a Mátyás király által alapított pozsonyi egyetemen tanult, és feltételezhetően Bakócz Tamás püspök majd esztergomi érsek titkára volt.
A térkép eredetije, mely bizonyosan 1526 előtt készült, eddig még nem került elő, vagy megsemmisült.

Dányi emlékek 1.

Dányi képeslap 1930-ból:KépeslapKépeslap

Karácsonyi üdvözlet

Tisztelt dányi Lakosok!

Ajándékkal szeretnénk kedveskedni településünk lakosságának. 2014 december 24-ét írunk -karácsonyt-, ilyenkor meg szoktuk ajándékozni egymást.
Településünk lakosságának tett ígéretünknek eleget tettünk, karácsonyra elkészült Dány település térfigyelő kamera rendszere. Biztosan Önök is felfigyeltek az utcákon folyó munkálatokra. A HFC Network jó minőségben, határidőre elkészült a munkával.

Autóbusz indul a Dányi Ifjúsági Fúvószenekar szombat esti koncertjére!

A Dányi Ifjúsági Fúvószenekar karácsonyi koncertje a kókai Berki Krisztián sportcsarnokban kerül megrendezésre, 2014. december 20-án (szombat) este 6 órakor.
A rendezvényre megfelelő számú jelentkező esetén autóbusz indul.

Érdeklődni és jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: 06-30/327-9822

A zenekar minden kedves érdeklődőt szeretettel vár! Aki teheti, jöjjön el! A koncert - ahogy azt a zenekartól már megszokhattuk - fergeteges, élményekben gazdag, szép estét ígér!

Ünnepi hulladékgyűjtési rend

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

Sajtóközlemény

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

Mikulás napi programajánló! - Színházi előadás a művelődési házban!

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

Adventi vásár a művelődési házban!

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/