Itt vagy


Kovid előtt, után és közben

Nem, nem lehet megszokni a halálhírt. Azt, hogy emberek mennek el, hagynak itt bennünket. Még maradhattak volna. És különben is, miért éppen ők. Miért nem én, miért nem más.
Mindenkire sor kerül egyszer.

Húsvét nyolcadában c. írásban helyesbítés

A fenti cím alatt íródott elmélkedés kilencedik bekezdésében foglalt mondat, technikai hiba miatt elcsúszott, így kezdődik: "Ő a sírnál maradt....és így folytatódik helyesen "könnyezve látta Jézust ott".

Husvét nyolcadában

A husvétra vonatkozó ünnepi készülődés, az ünnep úgynevezett szent három napja, vagyis nagypéntek, nagyszombat és husvét vasárnap szent eseményeire való emlékezés, sok energiát "kivesz" az emberből. Kiből többet, kiből kevesebbet, azt az ünnepi "szerep" dönti el.

FALUSZÉPÍTŐ NAP újra! - 2022

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/


Ember tervez....Isten végez

Virágvasárnapi diadalt kivetően aktivizálja magát (ezerrel, mint a köznyelv mondja) a zsidó nagytanács (szinhedrin).
Megrémülnek az "okos" zsidók, a tanult emberek, a rómaiak által "leigázott" kivételesek, a hit őrei, Izrael kivételezett örökösei, látván azt, hogy a tömeg szinte királynak kijáró tisztelettel ünneplik Jézust.

Vérpiros pálmaágak

Vérpiros pálmaágak viszont nincsenek. Csak zöldek.

Vértől pirosló utak viszont vannak. Lehajló, beléveszett, belétáposott pálmaágakkal.
Mindez ma történik. Mindez ma kezdődik.
Virágvasárnapon.

A virágvasárnap egy szép képpel indul. Jézus szamárháton bevonul Jeruzsálembe. A nép követi vagy inkább fogadja. Ruháikat levéve, pálmaágakat lobogtatva puha szőnyeg kél a sziklás földön.

Morzsák

Pirosképű Jani bácsi unottan piszkálja a reggelihez választott tojásrántottát. Minden reggel ezt az ételt eszi. Hol virslit, hol felvágottat szed mellé.

Választás és népszavazás 2022

Információk a részvételi arányokról Dányban (szavazókörönként és összesítve):

Délután 19:00 órás adatok:

/A 19:00 órás adatok a jegyzőkönyvek feldolgozásának a befejezéséig változhatnak! Adatok követése: 22:35-kor: valasztas.hu/

Dány, 001. számú szavazókör, 2118 Dány, Szent Imre tér 1. (Általános iskola) :

Prolongált világvége

A főidény még nem kezdődött meg, egyébként is tél-végi az időjárás. Kevesen vannak az utcán, azok is vagy sietve eltűnnek a kisváros fürdőjének bejáratán vagy vásárolni mennek,. Újságot, süteményt, ezt-azt. Kirakodók sincsenek még, színes útcakép, ha nem számítjuk annak a fürdő bejáratánál kosarakat és egyéb fonott használati eszközöket kirakni szándékozó cigányasszonyt.

Tájékoztatás igazgatási szünetről

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

Forrás: DANY.HU