Itt vagyBlogok / detto's blog / Zárolják a vagyonokat?

Zárolják a vagyonokat?


Beküldte detto - Ekkor: 2012 January 05

Pár hete pletyka szinten keringett, hogy az állam 20 millió forint felett el akarja venni az emberek pénzét. Ezt Afrikában csinálták meg egyszer, el is söpörte a népharag az ottani kormányt. A 21. század Európájában pláne kivitelezhetetlennek tartják ezt a szakértők.

Európa ide, 21. század oda, információink szerint ez mára kész törvénytervezet. A parlament elé elvileg tavasszal kerül. Azzal a különbséggel, hogy nem 20, hanem 5 millió forint a határ! A bankszámlákon lévő vagyonokat meghatározott időre (10 év) zárolják. Elméletben a tulajdonosé marad, de az állam gazdálkodik vele. Ha a tulajdonos pénzt akar kivenni, kérvényt kell benyújtani, indoklással együtt. Mire akarja költeni, mikor adja vissza.

Ezután nem állunk messze a rendkívüli állapot bevezetésétől sem. Rendkívüli idők, rendkívüli intézkedések. Mi sem megbotránkozni, sem csodálkozni nem tudunk – erről beszélünk egy ideje.

Gondolkodtunk a fenti információk kezelésén. Felesleges pánikkeltést nem kívánunk folytatni. A fentiek valódiságát a kormány pillanatok alatt megerősítheti, vagy cáfolhatja. Hogy ki hisz nekik, az megint más kérdés. Nem vennénk lelkünkre, ha miattunk omlana össze a bankrendszer. De ez legyen az ő problémájuk. Ha viszont a Jövőnk.info cikke miatt kezdik el kikapkodni a pénzeket a bankból, akkor el lehet kezdeni gondolkodni!

Molnár Tamás – Jövőnk.info

Öt hónappal ezelőtt hírül adtuk, hogy meg nem erősített információink szerint várható, hogy a kormány zárolni fogja a vagyonokat. Nos, ez mára megerősítést nyert. Pénzintézeteknél már nyílt titok, hogy a kormány a csődhelyzethez közelegve zárolni fogja a vagyonokat. A korábban leírtakhoz képest annyi eltéréssel, hogy nem 5, hanem 2milliós (!) összeghatárról van szó. Némelyik biztosítónál külön tanfolyamot tartottak a vezetőknek, melyen ezt ismertették, illetve ennek kezelésére kidolgozott ajánlataikat oktatták le, melyet a közeljövőben már az ügyfeleknek is be fognak mutatni.

Arról is értesültünk továbbá, a különböző intézetek sorra számolják fel a nyugat-európai befektetéseiket, és más térségekbe (elsősorban a BRIC országok) fektetnek be, melyek már most jóval nagyobb hozamot biztosítanak.

Valamint a pénzügyi területen dolgozók egymás között, de már az ügyfeleknek is megjegyzik, félig viccesen: nem árt elkezdeni spájzolni a tartós élelmiszert!

Nos, három éve erről beszélünk! Gyakorlatilag minden várható történést jó előre jeleztünk. A hitetlenkedés, tétlenség és csodavárás helyett talán nem ártott volna az instrukcióink alapján készülni. A huszonnegyedik órában vagyunk, jó lesz kapkodni!

Molnár Tamás – Jövőnk.info

http://fn.hir24.hu/gazdasag/2012/01/04/menekitsuk-a-penzunket/