Itt vagy
Októberi szemlélődés avagy imádság október évadán
Gyermekkorom (sőt ifjú éveim első felének) októberi dallamai szétfutnak bensőmben és az idegek útján betöltik egész lényemet. Mind a hetvenhét esztendőt megzenésítik és megszépítik. Visszamenőleg is és talán még előre mutatóan is.
Kulturális Kitekintő: Anima Musicae Kamarazenekar
Az Anima Musicae Kamarazenekar október 22-i ünnepi koncertje ebben az esztendőben (is) a Tápió-vidék egyik legkiemelkedőbb, legmagasabb színvonalú kulturális, komolyzenei eseménye lesz. Legyenek ők is Sülysáp, a WAMKK és az Anima Musicae Kamarazenekar vendégei, október 22-én, pénteken, 18:45-től. (A pontos kezdés néhány percre módosulhat az azt megelőző ünnepség befejezésének időpontjától.)
"Október 22-én a sülysápi Wass Albert Művelődési Központban ad ünnepi koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar (https://www.facebook.com/animamusicae).
A többek között Junior Príma-díjjal is kitüntetett, rangos hazai és külföldi helyszíneken rendszeresen fellépő együttes - sülysápi kötődése miatt is - céljának tekinti, hogy minél több alkalommal szerepeljen a Tápió-vidék településein.
Programajánló: SzellemVasút
Immáron harmadik alkalommal Halloween SzellemVasút a Gödöllői Erdei Vasúton!
Mindenszentek és Halloween alkalmából különvonatot indítunk az esti vadonba. Régi történetek, mendemondák szerint ilyenkor az éjszakai erdő tele van rémségekkel és furcsaságokkal, ha velünk tartasz ebben a kalandban, akkor közösen utánajárhatunk. A vonatokat és környezetét mi kidekoráljuk, hogy megfelelő hangulatban tudjuk az estét tölteni. Utazásunk végeztével vacsorával kedveskedünk a vendégeinknek, melyet hangulatos környezetben meleg kályha mellett fogyaszthatnak el.
Részletek az esemény facebook oldalán:
https://www.facebook.com/events/480240064038408
weboldalon:
https://www.godollokisvasut.hu/halloween/
Jelentkezés:
godollokisvasut@gmail.com