Itt vagy
Zárolták a Gyálon talált fertőzött tejport
A hét elején derül ki, meg kell-e semmisíteni a Nestlé raktárában zárolt több mint öt tonna tejport, melyben az első vizsgálatok határérték feletti melamint mutattak ki. A Bangkokból származó Nestlé Coffee Mate nevű tejpor még nem került kereskedelmi forgalomba, a cég kérte az ellenőrzését.
Újabb hitelt vesz fel a BKV?
A Népszava értesülése szerint jelentős hitelt venne fel a BKV az idén, vagy legkésőbb a jövő év első felében. A lap úgy tudja, húsz vagy negyven milliárd forintos tétel szerepel a tervek között.
Tamás halálba vitte utasait
Semmilyen tragédia nem téríti észhez a fiatal sofőröket. Néhány hete egy 530-as BMW-ben két tini, Adrienn és Barna meghalt Szentendrén, szombat este óta Szolnok is gyászol. O. Tamás (17) néhány hónapja szerzett jogosítványt. Barátai szerint szerette megmutatni autója erejét.
Sikoly a telefonban
Boldogan vette föl a telefont Gróf Attila (44), amikor péntek este röviddel zárás előtt rácsörgött otthoni telefonjukra a családi boltban dolgozó felesége, Mary (42).
Félpályás maglódi útelzárás a körforgalomért
Körülbelül negyven autó részvételével félpályás útelzáró demonstrációt tartottak szombat délután a Pest megyei Maglód közelében a 31-es és a 3111-es út kereszteződésének közelében; a résztvevők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy itt elengedhetetlen egy körforgalmi rendszer kiépítése - közölte az akció egyik civil szervezője az MTI-vel.
Fegyvert gyűjtött a gyilkossá vált tanár
V. István (†51) a számítógépen szinte csak háborús játékokkal foglalkozott, ezek voltak a kedvencei.
Tragikus ámokfutás
Hiába várta haza szüleit és kishúgát a 3. osztályos Dominik (8) és öccse, Maximilian (7). Helyettük rendőrök érkeztek. A fiúk az ajkai nagymamától tudták meg, hogy soha többé nem láthatják édesanyjukat, ő ugyanis egy értelmetlen baleset áldozata lett.
Melamint találtak Gyálon
Határérték feletti melamint regisztráltak egy önellenőrzés során benyújtott kávéfehérítő mintában, a Bangkokból származó 5 grammos tasakokban kiszerelt áru kereskedelmi forgalomba még nem került - mondta el Süth Miklós országos főállatorvos szombaton este az MTI-nek.
Újabb botrány a Deutsche Telekomnál
Újabb, hatásat tekintve egyelőre még felmérhetetlen botrány rázta meg a Deutsche Telekom német távközlési céget. A Der Spiegel című hetilap szombati információi szerint a cégtől, illetve annak mobilszolgáltató leányvállalatától, a T-Mobile-tól ismeretlen tettesek 17 millió előfizetőre vonatkozó adatokat loptak el.
Forrás Blikk.hu
Tovább bővült a szélessávú internetre előfizetők száma
2008. augusztus végére 1,474 millióra nőtt a vezetékes szélessávú előfizetések száma, miközben folytatódott a vezetékestelefon-vonalak számának lassú csökkenése, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

